Mind ismerjük a Tinder nevű társkereső alkalmazást, ahol vígan húzkodhatjuk jobbra, netalántán balra az embereket egyéni gusztusunktól illetve a péniszünk vérteltségétől függően. Lassan 4 évnyi sikálás után már régen kialakult a nagy számok törvénye effektus, így körvonalazódnak bizonyos archetípusok a lányok között. Egy pár (szerintem) patológiás csajfajtát szeretnék most kiemelni a teljesség igénye nélkül.

#1 RÉGI BARÁT

Aha. Tehát nem is ismerjük egymást, de ezzel (vagy ennek még okádékabb "Mizu?" verziójával) indít. Jól baszd meg, kösz, épp szarok! De most komolyan, mit vár az ilyen? Nem vagyok a barátja, a haverja, de még az ismerőse se. Akibe ennyi kreativitás nem szorult, az úgysem érdemel semmit, választ meg főleg nem.

#2 ÉN NEM OLYAN LÁNY VAGYOK

Képzeljük el az adott szituációt: 4 képe van a lánynak. Első: csöcs ki, csücsörítés. Második: Csöcs ki, fenék ki, barátnőkkel pucsítás. Harmadik kép: Csöcs ki, mosdókagylón ülve egy tangában. Negyedik kép: Telibe fotózva a segge. Miután kilegeltetted a szemeid az ingyen softpornón, megnézed a leírást: én komolyat keresek. 
Aha. Oké. Előbb találok komoly kapcsolatot a Tutti Frutti magazin hátsó oldalán lévő telefonos hirdetések között, mint az ilyen csajoknál. A kurva clickbait képek mellé egy ilyen gagyi szöveg kurva gyenge, sőt: senki nem hiszi el. Talán még ő sem.

#3 KETTŐS MÉRCE

A csaj összes képén csak az arca látszik. Talán még a leírásban is ott van, hogy amúgy 80-90 kiló. És akkor odatolja, hogy ő amúgy egy sportos, 185 centinél magasabb, kék szemű srácot keres. Hát heló, mi a fasz van, kérem szépen? Mi ez, ha nem kettős mérce?

#4 IFJ. VAJNA TIMIKE

Körömfotózás a BMW kormányon. Egy Michael Kors / Daniel Klein vagy bármilyen divatóra, amit természetesen meg kell mutatni minden képen. Legegyszerűbb, ha az egyenes, vasalt hajad igazítod fotó közben, mert akkor nem olyan feltűnő. Esetleg egy Aperol spritz szürcsölése valamelyik dubai szálloda medencéjében? Ismerős a csaj, nem?
Persze, futószalagon gyártják őket. Leírásban természetesen annyi olvasható, hogy neki nem a pénz, nem a külsőségek a fontosak. Nem, mi?

#5 MODERN PROSTI

A prostitúció az egyik legősibb mesterség a világon. Talán az ősember korában kezdődött, ahol a legerősebb férfi mellé szegődtek el védelemért és extra élelemért a hölgyek. Azóta komplett iparág lett, ami az emberiséget minden korban végigkíséri. Gurulj végig a Gubacsin vagy az ócsai bekötőúton, sorban állnak az olcsó szolgáltatást és a grátisz nemi betegségeket kínáló éjszakai pillangók. Próbálj végigmenni egy este az Üllőin, a Rákóczin, vagy akár a Kazinczy utcán: zsinórban kapod majd a foghíjról odavetett "köll szex?" felkéréseket. Na de az, hogy ennyire elkényelmesednek, hogy már Tinderen kelletik magukat? Az oké, hogy a telefonunk okos, és a csekkeket is az interneten fizetem be, de egy ilyen ősi szakmát ne gyalázzunk meg, heló!

#6 JAILBAIT

Mikor beregisztrálsz Tinderre, elfogadod, hogy 18 év fölött vagy. És mégis tucatjával vannak azok a csajok, akik '18'-ak, de leírásban ott szerepel, hogy ő amúgy 13/16/17 éves. Jó, értem én hogy kíváncsiság, meg minden, de azért egy Grindr szexpartner kereső alapján indított társkereső alkalmazásba könyörgöm ne regisztráljon már 18 év alatti csaj. Mondjuk legalább kiírják, így megspórolják az ügyvédekre költött összeget. Az ilyen csajoktól jobb távol tartani magad! De kurva távol.

#7 BASZNÉK, DE VAN URAM

Név: Réti Boglárka, Arany Eső vagy bármilyen tetszőleges kamunév. Kép: Csecstől lefele, esetleg egy popsi, de úgy, hogy véletlenül se legyen felismerhető. Leírás: "25-30 éves ápolt urakat keresek kellemes erotikus időtöltésre" és ennek kismillió változata. Vigyázz, mert berántott láncfűrésszel darabol fel, aztán basz meg a seggednél fogva a férje. Mert hogy van neki, az hótziher!

#8 AZ ÜZLETASSZONY

Van ennél lejjebb, hogy a saját bizniszed tolod Tinderen? Nehezen. Bár ez a hölgy legalább Fundamentázik, lehetne valami undorító, lehúzós MLM is, kérdezd meg Szabó Pétert, abban utazott éveken át.

#8 +1 STD JÖHET BÁSTYA?

Kommentár nélkül:

Nem állítom, hogy csak ilyen nők vannak fent. Rengeteg emellett a normális is, csak hát ez a műfaj zavarosban halászás.
Reméljük, hogy Te, kedves hölgy olvasó egyik csoportba sem tartozol. Ha igen, akkor az oltás neked szólt!
Hamarosan érkezik a férfiakról szóló változat is, nem ússza meg senki.

Képek: Igazságot Tóth Máténak facebook

Dicsértessék!

Országosan 28 borászat kékfrankos rozéját ellenőrizte a NÉBIH. A 28 bort több szempontból vizsgálták: az összetételét, hogy tartalmaz-e nem megengedett színezőanyagokat és cukrot,  a színét és az illatát is. Végül egy vakkóstolással (ahol a borok számokat kapnak, és a kóstolók nem tudják, kinek a bora van előttük) rangsort állítottak fel, melyben a „Tibi atya – kékfrankos rozé” a hatodik helyen zárt. Ez parádésnak számít, ha figyelembe veszem, hogy általam is tisztelt (és nálam kategóriákkal magasabbra pozicionáló) borászlegendákat sikerült megelőzni: Koch a 12. helyen végzett, Homola 14. lett, míg a Belga számokból is jól ismert Bock és Frittmann a 18. és 22.

Mikor elindítottam a vállalkozásom, a minőségi borfogyasztás ellenkultúráját akartam bevezetni, amiért akkor a borsznob közönség a fejemért kiáltott (a borásztársadalmat is rendesen megosztotta, bár a nagyja támogatta a kezdeményezést, mert a sörfogyasztás visszaszorulásának lehetőségét látták benne – helyesen).

Szerintem Európában az alkohol- és pláne a borfogyasztásnak kétféle kulturális hagyománya van: az egyik Bacchus, a másik Jézus Krisztus kultusza felől érkezett. Míg az első a mértéktelen fogyasztást, a természetes ösztönökbe való visszagravitálást, és a világi gátlások levetkőzését segíti elő, a másik mértékletes fogyasztással a gondolatok szabad és őszinte áramlását, egyfajta megrévülést, ami a saját álarcunk mögötti valót tárja fel. Ez a kétfajta hazugságmentes fogyasztása létezik az alkoholnak.

Nem egy borásszal bonyolódtam komoly vitába amikor azt mondtam, hogy az utóbbi két század borhoz rendelt dzsentrifikált sznobizmusának semmi köze a bor eredeti lényegéhez. A bacchusitól távol áll, mert a bor lényegét nem az általa kiváltott állapotban határozza meg, a krisztusitól szintén, mert azt lelki (vagyis őszinte) szegénység jellemzi, nem pedig kristálypohár, élőzene és sommelier, aki alkalomszerűen olyanokat mond, hogy a bor „részletgazdag”, „ajakbizsergető”, „izgalmasan lendületes” vagy „nyárias illatokkal teli”. A legfőbb bajom az utóbbival, hogy a sznobizmus eleganciájába csomagol egy pszichoaktív narkotikumot, ami elsősorban való tudatmódosításra, és emellett lehet körülménye, hogy egyébként finom is.

A károgóknak itt üzenem, hogy három év után beigazolódni látszik az elméletem: nem a név számít, nem az, hogy milyen a címke, nem a pohár, amiből fogyasztod, hanem maga a bor. Növeli az állítás érvényét, hogy a hatodik hely egy olyan objektív összehasonlításban született, amihez nem társulnak eladói érdekek. Itt nem számít az ismeretség, nem kerülhet jobb helyre valaki csak azért, mert már a nagyapja is elismert borász volt. Ellentétben a versenyekkel, itt nem is a külön arra palackozott terméket vizsgálják, hanem szúrópróbaszerűen választanak a polcokról (ahonnan a fogyasztó is), tovább növelve az eredmény hitelességét.

Nem is kérdés, hogy én nem Hamvas Béla krisztusi vonalát követem, hanem a hitványabb Bacchusét, annyi sznobizmust most mégis megengedek magamnak, hogy Baudelaire-hez nyúljak:

„Rúgjatok be, szakadatlanul.”

Külön ajánlom ezt azoknak a borászoknak, akik eltartják a kisujjukat a pohártól, hogy miután elmentek a „kedves vendégek” a kóstolóról, ők is vedelhessék bögréből a bort, ahogy én nyilvánosan is teszem ezt krisztusi megvilágosultságom hiányában, de mindenképp képmutatás nélkül. Dicsértessék! 

Nemrég született egy felkavaró és kommentháborút kirobbantó cikk a Tindert aljas módon használó, és az internet adta anonimitást kihasználó hölgyekről. A végén megígértem, hogy a másik oldalról is megközelítjük a húspiacként használt alkalmazást, és most a srácokon van a sor. A konklúziót gyorsan le is szögezném, mivel úgyis tudja mindenki: a fiúk semmivel sem jobbak, mint a lányok. Nem biztos, hogy rosszabbak, de ezt mindenki döntse el maga. Nézzük a delikvensek csoportjait:

#1 A RÉGI BARÁT

Sajnos a kreativitás teljes hiánya a hím egyedek szignifikáns hányadában ugyanúgy jelen van itt is, nem hagyhattuk ki ezt a csoportot. A kocsmában legalább az "iszol valamit?" kommersz kérdést eldurrogtathatjuk, de amíg nem ismered az embert, erre nem fog válaszolni semmit a hölgy. Ne égesd magad, tudsz te ennél jobbat! Vagy nem, de akkor meg úgyis mindegy neked.

#2 A GAGYI SZÖVEGGEL INDÍTÓ 

Ő már rájött, hogy a legelső csoportba gáz tartozni, mert nem válaszol neki senki. Végül is ő egy kurva kreatív gyerek, úgyhogy kitalált valamit, bár ebben az esetben elég kontraproduktív a végtermék, azt hiszem. Ez nettó erőlködés, gusztustalanul izzadtságszagú. Inkább tolj egy "A nevem Feri. Tudod milyen Feri?"-t, ennél még az is jobb.

# A TÖKETLEN BALFASZ

Ezt igazából nem is kommentálnám. Legfeljebb ennyit tennék hozzá: haver, a férfitársadalom szégyene vagy.

#4 A KORÁRÓL HAZUDÓ PERVERZ GECI

Az ilyeneket el kell kerülni: jobb esetben csak viszi a telefonod és a pénztárcád, miután ki tudja mit tett veled a randidrog hatása alatt. Rosszabb esetben búcsút inthetsz az egyik vesédnek. Még rosszabb esetben mindkettőnek. Dialízisre járni szar.

#5 A NYILVÁNVALÓ NOTÓRIUS HAZUDOZÓ, AKI HETET-HAVAT ÖSSZEHORD, CSAK HOGY MEGDUGHASSON

Recept: valami fasza clickbait profilkép (kutyás, gyerekes, öltönyös), és puncinedvesítő leírás. A sok Szerelmünk Lapjain nevelkedett baszatlan muff meg alig győzi cserélni a bugyiját az ilyeneket olvasva. A fenti képből már csak annyi hiányzik, hogy amúgy papnövendék a csávó, és kőgazdag, nem? Fele se igaz, bár ha hiszel az ilyen rájengoszlingos tündérmesékben, akkor lehet beleszaladsz, mert "hátha ő tényleg nem hazudik." Akkor így jártál, én azért szóltam!

#6 KONDIBAN FÉLMEZKÓ + NAPSZEMÜVEG

Minden fotón vagy a konditeremben pózol úgy feszítve, hogy mindjárt összeszarja magát, vagy napszemüvegben van. A fenti képen egy haladó szintű hím látható: ő kombinálja a kettőt! Az ilyen emberek rettentően felszínesek, sokat ne is várj tőlük. Ők az 50 kilós egyencsajokra vadásznak (vasalt barna haj, egyen Michael Kors fukszóra, tüdőig húzott picsagatya, fehér adidas superstar, stb.) Ha nem tartozol a fent említett hölgykategóriába, akkor jobban jársz, ha elkerülöd az ilyen sekélyes szardarabokat. Ha a halmazba meg beleférsz, akkor neked való a srác, szép gyerekeitek lesznek! Bár buták, mint a seggem.

#7 A SUGARDADDY

Oké, felfogtuk. Gazdag vagy, és tinderen keresel magadnak valami ingyen escort csajt! Szép munka, bár erre vannak szolgáltatók, ahol profikat is lehet bérelni. Mondjuk tuti az asszony otthon vár a két gyerekkel, amíg te "üzleti úton" vagy. Az a szomorú igazából, hogy lehet erre találni csajt is, a zsák meg a foltja, tudjuk. De ha már csaj vagy, és úgyis escortkodnál, inkább kérj érte borsos árat, jobban megéri, mint egy séta Zadar belvárosában utószezonban.

#8 AKINEK A NEM AZ NEM FELTÉTLENÜL NEM

Sajnos nem mindenki van intellektuális képességeinek teljes birtokában. Tekintsünk el attól, hogy a fent készült kép nem Tinderen készült. Rengeteg csávó érzi azt, hogy egy szaros match feljogosítja arra, hogy meg is szerezzen mindenáron. Aki kétnaponta rád ír, mikor válaszra sem méltattad, valószínűleg egy pszichopata. Az OPNI-ban lenne a helye, nem a telefon előtt. Messzire kerüld el őket, a másodiknál mehet is a szétválás, ha jót akarsz magadnak.

#8+1 A SIMA PARASZT

Ezt csak így itt hagyom. Az ilyeneken nevetni kell egy jót, majd szétválni. Bónuszpontért esetleg egy kontraoltást is megengedhetsz magadnak, aztán lőj róla egy képet, és küldd be nekünk!

Summa Summarum: az 1-es személyi számmal kezdődő egyedek között is ugyanúgy megvannak a suttyók, a hazudozók, a pénzéhesek, és azok, akik bármit megtennének, hogy bekerüljenek a lányok bugyijába. Azt hiszem, hogy a beteg világ, és a felelősség nélküli internetezés lehetőségének toxikus egyvelege tette ezt velünk. 
Muszáj azonban hangsúlyoznom, hogy nem mindenki esik bele a fent említett csoportokba, a kivételeknek mint mindig, most is jár a tisztelet. Ha pedig magadra ismertél, akkor gondolkodj el, és fosd össze magad mondjuk egy bankban, miközben várakozol.

Képek: Igazságot Tóth Máténak facebook

Dicsértessék!

Ha nem is személyes tapasztalat alapján, de legalább képeken és szóbeszédekből mindenkinek ismerős lehet a fenti lány szituációja. Elmegy békésen bulizni a csajokkal, majd pár órán belül megmegy, mint a löszfal, utána azt sem tudja, hol van. A képlet egyszerű, de vajon tényleg?

A randidrogoknak számos fajtája ismert, nagy részüket ki sem lehet utólag mutatni a szervezetből, és már roppant kis adagban hatásosak. Hallottunk nem egy pletykát, hogy srácokra is vadásznak mondjuk külvárosi gyrosszószba rejtett ginával, hogy utána egy kapualjban kizsebeljék az illetőt. A csajokat is mindig riogatják, hogy ennyi meg annyi nőt kábítottak már el, illetve létesítettek vele erőszakos közösülést magatehetetlen állapotban.

Rengeteg oktatóvideó készült, hogy mire érdemes figyelni. Hogy ne fogadjunk el ismeretlenektől italt. Hogy csak előttünk felbontott piákat vegyünk át a pultosoktól. Hogy egy pillanatra se hagyjuk szem elől veszni a poharunkat. Fejlettebb országokban kifejlesztettek olyan indikátorokat, amik kimutatják a leggyakoribb randidrogokat, így az esetlegesen táncolás közben otthagyott italunkat mondjuk leellenőrizhetjük vele. Mondanom sem kell, hogy bőven nem tartunk még itt Magyarországon.

Igazából a címbe idézőjel kellett volna, azt hiszem. Az évek tapasztalata egy kicsit mást mondat a józan ésszel. Egyszerűen túl sokan dobálóznak a "beletettek valamit az italomba" kifejezéssel. Igen, bele. Méghozzá etil-alkoholt. 
Mikor tűző napon látja az ember, hogy tinédzser lányok úgy isszák egymás után tekilát, mintha nem lenne holnap, akkor gondolkodóba esik. Nyilván egyszerűbb azt mondani másnap mondjuk otthon, hogy valaki bedrogozott minket, mint azt, hogy kánikulában félájultra ittam magam a csajokkal, mert az olyan kurva menő.
Az etanol az idegsejtek közti kapcsolatok megzavarásával retrográd amnéziát is okozhat, ami azt jelenti, hogy sokkal több minden esik ki (akár egészen a piálás kezdetéig), mert a rövidtávú emlékképek rögzülése is károsodott.

Ne értsetek félre, nem azt mondom, hogy nincsenek olyanok, akik tényleg vadásznak az ártatlan fiatalokra (fiúkra és lányokra egyaránt) anyagi vagy szexuális célból, ámde koránt sem annyi közülük a klasszikus értelemben vett bedrogozás, mint ahány az elmondások alapján kéne, hogy legyen.
De, ha egy görbe este után megvan mindened, otthon ébredtél, és semmi nem történt veled, akkor nem biztos, hogy egyből célszerű a buli közben bedrogozott áldozat szerepében tetszelegni.

Tanulság: nem feltétlenül muszáj kontrollvesztésig inni, hogy azt se tudd merre van arccal. Nyáron meg különösen oda kell figyelni a megfelelő folyadékbevitelre (itt az alkoholmentes kísérőkre gondolok), és a rövidezéssel pedig tényleg csínján kell bánni.

Vigyázzatok magatokra, és ne kiáltsatok farkast minden pénteken.
Dicsértessék!

1. Keressünk egy embert. Ne legyen se túl nagy, se túl kicsi, hanem olyan jó közepes. Menjünk hozzá közel, és nézzük meg hogy pinája van -e. (Csak hogy ne érjen minket meglepetés.) Vigyázat! Egy hátracelluxozott fasz is hasonlít a pinára! Mindenképp húzogassuk meg egy kicsit, nehogy egy ilyen olcsó trükkel csaljon minket az ágyába egy homoszexuális szatír!

2. Elegyedjünk beszédbe vele, és ha úgy látjuk hogy akar velünk baszni, akkor mondjuk meg neki hogy mi is meg akarjuk baszni. Ezt onnan tudhatjuk ha például a nemiszervünket simogatja vagy harapdálja, vagy ha mondja. Ha a partner nem ad egyértelmű jeleket, akkor kérdezzünk rá. Ha rosszallóan néz, küldjük el a kurva anyjába és menjünk haza maszturbálni.

3. Menjünk fel a partner lakására. Menjünk el pisálni, nehogy a baszás alatt jöjjön ránk a vizelés. Ha ráérünk, szarjunk is egyet. Tele gyomorral nem esik jól a szex, ezért meg is hánytathatjuk magunkat, biztos ami biztos.

4. Gyorsan vegyük le a ruháját és a sajátunkat is. Siessünk nehogy lekókadjon a faszunk. Ha látjuk hogy kezd lanyhulni, húzogassuk meg egy kicsit, de vigyázzunk, nehogy véletlenül kiverjük! A legbiztosabb ha csak a makkunkat pöckölgetjük. Ha úgy érezzük hogy nem tudunk gátat szabni az ejakulációnak, folyassuk a szőnyegbe, majd talpunkkal egyenletesen oszlassuk el benne.

5. Nézzük meg nincs -e herpeszes fertőzés, vagy szarkómás seb a szexpartnerünk testén. Nem árt a gombát sem átvizsgálni, és kérdezzünk is rá a biztonság kedvéért. Utána adjunk partnerünknek egy bonbonmeggyet, hogy ne öljük meg teljesen a romantikát.

6. Fogdossuk meg a pinát, csapkodjuk meg a tenyerünkkel. Ha nem fáj neki, akkor megbaszhatjuk nyugodtan. Vigyázzunk, az AIDS-t ezzel a módszerrel nem lehet kiszűrni.

7. Dugjuk bele a pinába a faszunkat. Vigyázzunk, nehogy a hugycsőbe dugjuk! Ha megtaláljuk a jó lukat, egy reccsenést fogunk hallani, amit pinafingnak hívnak. Ez a végtelenül undorító dolog ne riasszon el minket, innentől kezdve válik ugyanis a baszás egy kimondottan kellemes élménnyé.

8. Kezdjünk el baszni.

9. Basszunk még 5 percig.

10. Ha elélveztünk, vegyük ki a faszunkat és csapkodjuk meg vele a nő arcát. (Nagyon szeretik!) A kicsöpögő ondót a partner hajába kenhetjük. Felöltözés után ne felejtsük el felhúzni a sliccünket, nehogy kiröhögjenek minket az utcán!

A nyolcadik és a kilencedik kerületi csendrendelet után Belső-Erzsébetvárosban is hasonlóért tüntetnek a kerület – döntően szép korú – lakói. A Nemzetgazdasági Minisztérium mai számítása szerint ez 6,6 milliárdos kiesést okozna az államkasszának. A becslés valószínűleg közel sincs a valósághoz (jelentősen alulmúlja), hiszen a hetedik kerület kisvállalkozásai egyáltalán nem biztos, hogy oda is vannak bejelentve, illetve csak a bulinegyed közvetlen bevételével számol, azzal nem, hogy a turisták jó része máshol is költekezik.

A média is felkapta azt a párszáz nyuggert, akiknek ez nem tetszik. Az érveik a következőek:

1)     Ők előbb voltak itt, mint a turisták, menjenek el a turisták!

2)     Belső-Erzsébetváros korábban sokkal élhetőbb és biztonságosabb volt!

3)     Nem tudnak aludni az utcán hangoskodóktól, hugyoznak az utcákon!

4)     A környéken megszaporodtak a dealerek és a kurvák!

Nézzük szépen, sorjában:

1) Ők előbb voltak itt, mint a turisták, menjenek el a turisták!

Budapest belvárosi kerületeinek valamennyi kis- és középvállalkozása a Vizoviczki-birodalom bukása utáni bulinegyednek, és az ebből fakadóan ugrásszerűen fellendülő turizmusnak köszönheti saját fellendülését is. Való igaz, hogy a lakók korábban ott voltak, de meg szabad-e ölni emiatt egy olyan szektort, ami magától, állami segítség nélkül jött létre, és az összes többi (kézműves) termelői és szolgáltatói szektor húzóágazata? Etikus kizárólag pár száz ember érdekét figyelembe venni, amikor az tízezrekével közvetlenül és közvetetten az egész nemzetével áll szemben?
Azok, akik szerint igen, gondolkodjanak el azon is, hogy a sok tízezer magyar egyetemista, akiknek nem anyuci és apuci állja a tanulásuk és a megélhetésük cechjét, hol fog dolgozni, ha ez megszűnik!
Munkalehetőségei miatt ez a negyed most az, ami a vidékről Pestre költöző fiatalság egyik utolsó elválasztórétege a hazai munkavállalás és aközött, hogy inkább kimenjenek a picsába Londonba, itt hagyva ezt a nyuggerek igényeit leső szemétdombot.

2) Belső-Erzsébetváros korábban sokkal élhetőbb és biztonságosabb volt!  

Ez nettó hazugság. A Nyugat generációi is a hetedik kerületben csaptak görbe estéket, de már Petőfiék is gyakran verették a város belső kerületeiben. Ezt követően is a hetedik, a nyolcadik és az ötödik kerület maradtak az éjszakai élet központjai művészklubokkal, kocsmákkal és mulatókkal. Amikor „bezzeg régen” Mari néni még mosható pelenkába fosott, ez a negyed már akkor sem volt csendes. Mint ahogy a belváros sehol a világon nem az, és nem is volt soha. Ezért hívják belvárosnak.

Mielőtt a bulinegyed megjelent, a hetedik kerület belső része is sokkal veszélyesebb hely volt. Ministránsom a Kertész utcába járt általános iskolába, ahova a kerületi őslakos gyerekek késsel jártak, ahol a nyolcévesek már láncdohányosok voltak, ahol a tanárok rettegésben éltek (nem csak a szülőktől, a diákoktól is), és ahol már akkor is történt savtámadás (igen, iskolás gyerekek ellen, amiért nem volt tüntetés). Amióta a kocsmák üzletileg érdekeltek abban, hogy ne legyenek balhék a környékükön, sokkal biztonságosabb a kerület, noha nagyobb (és a hetven szavas szókincsű magyar nyelvtudás mellett angolul is kommunikálni és intézkedni képes) rendőri jelenlétre valóban szükség volna.

A jelenlegi legnagyobb veszélyt a rengeteg turistában lehetőséget látó, a kerület pereméről bekalandozó szintén őslakos magánvállalkozók jelentik, akik valóban sütőpor-kokaint árulnak, és (sokszor fiatalkorú) lányokat futtatnak. Ez azonban a kerületben kocsmát üzemeltetőknek ugyanúgy nem érdeke, mint a lakóknak, és egyedül a hatóságoknak van lehetőségük tenni ellene (bár időről időre minden nagyobb hely előtt elvernek egy-egy dealert a portások, mert velük van a legtöbb probléma, és sajnos az emberi szóból nem értenek. Valamiért – ki érti, miért – ilyenkor nem szaladnak a rendőrhöz).

Nem igaz azonban az a jobbikos hazugság sem, hogy a vendéglátósok azért lövöldöznek gázpisztollyal a dealerekre, mert azok nem tiszta kokaint, hanem porcukrot árulnak. Sokkal inkább azért vesznek gázpisztolyt, mert a rendőrség cinikusan szarik rájuk, miközben a dealerek zavarják a vendégeket, beléjük kötnek, kirabolják őket. Éppen a vendéglátósok biztonsági személyzete az egyetlen dolog, ami féken tartja azokat a lumpen törvényszegőket, akik már bőven a bulinegyed előtt is a környéken rontották a közbiztonságot.

3) Nem tudnak aludni az utcán hangoskodóktól, hugyoznak az utcákon!    

Egyre erősebb benyomásom, hogy Belső-Erzsébetváros lakói nem nem tudnak aludni, nem szeretnek. Az ingatlanjaik ugyanis éppen emiatt a negyed miatt kiadhatók sokkal fizetőképesebb külföldi piac felé, ami az értékükön is megmutatkozik: csaknem háromszorosát érik az egykor értéktelen, fénytelen és a város forgalma miatt is zajos lyuknak számító ingatlanok (amik belmagasságuk miatt hatalmas rezsivel járnak). Most az utolsó szuterén is annyiért adható ki (vagy el), amennyiből vígan elköltözhetnének bármelyik csendes zöldövezetbe vagy Külső- Erzsébetvárosba (ahol az áhított bulinegyed előtti aranyidőknek megfelelően nem partyturisták hugyoznak az utcán, hanem csövesek szarnak). Nem tudom elfogadni azt a magyarázatot, hogy ez idős korban megterhelő: feljelentgetni, tüntetni, basztatni a vendégeket és polgári mozgalmakat szervezni egy olyan szektor ellen, amiben az egész nemzet érdekelt, nem megterhelő. Akkor ötszáz méterrel kijjebb költözni miért az? Patológiás esete ez annak, amikor a buszon tolakodni, lökdösni, banyatankkal pogózni még simán futja az energiájukból, hogy aztán mikor az ülőhely mellől félrelökdöstek mindenkit, előjöhessen egy évszázad fáradtsága és szemrehányóan nyöszörögni kezdjenek.
Valóban, sokan pisálnak az utcán (szarni a blahás csövesek szoktak bejárni). Ezért is kéne azért harcolni inkább, hogy az egykor működő nyilvános WC-ket üzembe helyezzék, és újabbakat telepítsenek a meglévőkhöz. Csak azért, mert a sok turista problémákat vet fel, még nem elűzni kell őket, hanem megoldani a problémákat. Vajon eljön egyszer az az idő, mikor ez a gondolkodás megfogan a szélesebb tömegek fejében? Szeretném, ha a problémáinkra nem mindig a kibaszott nosztalgiában dagonyázás lenne a kizárólagos válasz ("amíg ez nem vót nem is vót annyi probléma"), mert ez a mentalitás a fejlődés legerősebb gátja.

A befolyó hat és félmilliárdból, ami valójában jóval több, telnie kéne erre is. Már csak azért is, mert erre bulinegyed nélkül is nagy szüksége lenne mindazoknak, akik nem szeretnek reggel a Blahán az iskolába tartó gyerekeikkel összeszart csöveseket nyilvánosan rejszolni látni ("ne nézz oda, a bácsi csak vakaródzik!").

4) A környéken megszaporodtak a dealerek és a kurvák!

A sütőpor-dealereket és pláne striciket (ezek többnyire ugyanazok, családi munkamegosztás van) hetente kéne bevinni az őrsre, és kegyetlenül elagyalni, amit akkor kéne megismételni legközelebb, amikor máshol is feltűnnek. El kell fogadni, hogy ebben a kultúrában semmilyen polgári norma nem érvényesül. Itt a nők a tulajdontárgynál is kevesebbet jelentenek (mert azok elromlanak, míg a nőt csak el kell zavarni az orvoshoz vagy az STD-ambulanciára, és akkor „újra üzemképes lesz” – bár utóbbi is csak a „kulturáltabb” stricikre jellemző). Nem megyek most bele a pszichológiai részletekbe, de nem felelőssé tehetőek ezért a nők (prostituált áldozatok) sem, akiket gyakran már tizennyolc éves koruk előtt kényszerítenek arra, hogy mosdatlan partyturisták faszát szopják kapualjakban. Nincs választás, az alternatíva ugyanolyan verés (és a pénz és kotonok alapján standolt baszókvóta nem teljesítése is), mint amilyet a stricik érdemelnének a jardon ezért. És nem, a kurvák többsége nem élvezi.

 Vajon eljutunk egyszer odáig, hogy ha a fejlődés problémákat vet fel, akkor a problémák és nem a fejlődés ellen harcolunk? Nem az volna a legelső lépés a fiatalabb generációk elvándorlásának megakadályozásában, hogy ezt a tételt az általános mentalitás sarokköveként betonozzuk a közgondolkodásba? A belvárosi militáns nyuggerszekta mindkét kérdésre felelt már. A válaszuk: nem.

Már egy jó ideje bökte a csőröm a jelenség, és most érkezett el az ideje, hogy leírjam a véleményem. Gyorsan leszögezem, hogy a cikk nem az állatvédők ellen szól. Én is szigorítanék,  hogy az állatkínzókat keményebben utolérje a törvény keze, és mondjuk a múltkori macskanyúzás után ne legyenek szabadlábon pár órával.
A cikket nem is elsősorban az állatkínzóknak szentelném, inkább vadászati és állatvédő-kommentelési szempontból közelíteném meg.

Egyszerűen elképesztő olvasni, hogy (erre szakosodott oldalakon) milyen indulatokat, illetve ezeknek hangot adó kommenteket vált ki a felhasználókból egy-egy poszt. Értetlenül állok a jelenség előtt, mikor naponta történnek balesetek, gyilkosságok, egyéb terrortámadások: az mintha a kutyát nem érdekelné.
Bizonyos pszichológiai tendenciákkal mondjuk lehetne magyarázni: az állatok nálunk alsóbbrendű lények, amiknek a háziasított változatait gyakorlatilag a feltétlen szeretettel azonosítjuk. Gyámolatlanok, szeretetet érdemelnek, és szeretetre is szorulnak. Ez még így rendben is van.

Az egyik oldalon látom, hogy feltettek egy fotót (nem szeretném belinkelni) egy kilőtt farkasról, egyből elindul a kaszaegyenesítés! A teljesség igénye nélkül közölnék párat, csak hogy lássuk, hogy amúgy konszolidált kinézetű, jól szituált emberekből mit hoz ki egy ilyen kép:

Egy véletlenül kiválasztott rész a kommentek közül

Azért pár alapvető dolgot érdemes lenne leszögezni a vadgazdálkodásról (csak egy hatodikos szintjén fogalmazva). Az ember térhódításával, az urbanizációval, és az állatok természetes élőhelyének visszaszorulásával a vadászati szervek és a vadgazdálkodások szerepe egyre inkább felértékelődött, és kizárólagossá vált az állatpopulációk megőrzésének szempontjából. Ha táplálékláncban a természetes arányok felborulnak, és elszaporodnak bizonyos fajok, az visszafordíthatatlan károkat okozhat az adott élőhely faunájában. Ezért kell vadászni. Mivel a csúcsragadozók kiszorultak az elmúlt pár száz évben a természetes életterekből, nincs ami ritkítsa például a nagytestű növény- és mindenevőket (őz, szarvas, vaddisznó stb.) 
Az ember lett a csúcsragadozó. A vadászoknak rendkívül fontos szerepe lett az ökoszisztéma fenntartásában: ha tetszik, ha nem.
Szigorúan korlátozva van azonban számukra, hogy évente hány és milyen állatot ejthetnek el. A tagsággal, a trófeával, valamint az állat húsának kilóra való felvásárlásával súlyos pénzekkel támogatják a vadtársaságot, és ezáltal az élettér fenntartását. (Az orvvadászatra nem kívánnék kitérni.)

Ez pedig egy másik rész, de ez a jellemző bármilyen hasonló poszt alatti megnyilvánulásokra sajnos.

Az pedig, hogy 20 éves fiatal lányoknak olyanok képesek elhagyni a billentyűzetét, hogy "remélem a saját gyerekei előtt lövik agyon", nem hiszem, hogy a megoldás lenne. Mióta legitimizálja az erőszakot maga az erőszak, vagy egy nekünk nem tetsző cselekvés? Korábban írtam már erről (ITT), hogy valószínűleg az ilyen megnyilvánulások nem is az adott szituációnak szólnak, csupán a belső frusztrációs és stressz felszínre töréséről van szó.

Summa summarum az állatok kilövéséhez: egyszerűen csak meg kéne érteni, hogy a vadászatnak, mint olyannak elsődleges szerepe a vadállomány megőrzése. Egyidős az emberiséggel, már a nagyapád, és a dédapáid is vadásztak, sőt- ők valószínűleg még sokkal többet. Mondjuk akkor nem is volt facebook, hogy az arcodba tolják ezeket.
De még ezen felül is: tiszteljük már meg egymást annyival, hogy az emberi méltóságunkból nem vetkőzünk ki, nem kívánjuk a másik halálát, se gyötrelmes kínszenvedését. Legyen akár szó egy terrotámadás áldozatairól beszámoló hír, egy állatkínzós, vagy egy vadászos bejegyzés alatti kommentszekcióról.

Kíváncsi vagyok a Te véleményedre is, várom a facebookon kommentben!
Dicsértessék!

A pár nappal ezelőtti cikkem után néhány (azóta tiltott) olvasóm nehezményezte, hogy nyuggerként referálok Belső-Erzsébetváros lakóira. Egyrészt azért, mert szerintük nem minden tiltakozó nyugdíjas-korú, másrészt mert szerintük nem korrekt a nyugdíjasokat így hívni, hiszen nekem is van nagymamám.

A még tiltásra váró funkcionális analfabéták kedvéért következzék egy kis magyarázó segédlet:

A nyuggerségnek semmi köze nincs az életkorhoz, és nem bír azonos jelentéssel a nyugdíjassal. Attól, hogy valaki elérte az öregkort és életjáradékot kap, lehet polgári szellemű, lehet nyitott a mikrokörnyezetén kívüli világra és rendelkezhet némi szolidaritással. Egy nyugger nem. A nyugger kaszt valóban abban a korosztályban született, akik most még vagy már nyugdíjasok, de sajnos azt látom, hogy nem csak ők, hanem a huszon- és tizenéves korosztály egy része is nyuggerré silányul.

A nyugger szarik mindenre és mindenkire: először kell felszállnia, ezért meg sem várja amíg leszállsz, az ülőhelyekhez pogózik, hogy ott vad nyavalygásba kezdjen. A nyugger az, aki az orvosnál bepofátlankodik eléd a kórlapjával, és az orvosnak kell rászólnia, hogy várjon a sorára, de még arra is csak annyit nyög, hogy "jó, csak ezt az egyet beadom". A nyugger az, aki valójában sosem dolgozott, de ő azt hiszi, hogy igen, mert összekeveri a munkát a fizető állással. A nyugger az, aki mindig másokat okol: hibásak a zsidók, a cigányok, a kommunisták, a buzik, a rohadt szomszéd, aki mindig hangosan rakja vissza a zuhanykagylót, az Európai Unió, az emberek, akik olyan hülyék, hogy még tisztelni sem tanulták meg őt, pedig hát ő aztán... Ő ő.
A nyugger az egyedüli, aki nem hibás semmiért: ő arra szavazott, aki rezsicsökkentést meg tizenharmadik havi nyugdíjat ígért, ő tényleg a legjobbat akarta! Igaz, már senkije sincs itt, mert a Bécike „egyem a lelkét, arany nagyfiam” már Angliában neveli az unokáit, akiknek a képei sosem lesznek porosak a kopott Keravill-bútorokon, mert mindig letakarítja. Sajnálja, hogy így alakult, de a világ ilyen, mit lehet tenni! Nem ért ő a politikához, "egyik olyan, mint a másik", amelyik ad egy keveset, abból legalább lapos tévére cserélheti a régi ORION-t, azon már úgyis olyan hangyás volt a Nógrádi György.

Egy nyuggert semmi nem érdekel, aminek a hatását nem érzi azonnal és közvetlenül a bőrén: globális felmelegedés, létminimum alatt tengődők, akikre azok szarnak a leginkább, akik az ő szavazatát vásárolják fel, korrupció, az ország leszakadása és a fiatalok kivándorlása. Ki a faszt érdekel? Neki van nyugdíja, neki ingyen jár minden. Nem kell hálásnak lennie, mert jár.  Ő az ősok és a végső értelem, utána nem lesz és nem is lehet semmi.

Ez nem az a generáció, aki ’56-ot csinálta. Ez az, aki engedte, hogy utána azt csináljanak vele, amit akarnak. Fusimunkáért, háztájiért, Sz.O.T. üdülésért, Trabantért, szilveszteri Hofi Gézáért, karácsonyi banánért, a sorkatonaság elkummantásáért, tanácslakásért. Egy icike-picike apró szeletért, ami a szocializmusban a javak újraosztásából neki jutott. Amíg megkapta, más nem is érdekelte, és a rendszer el is várta tőle, hogy így legyen: „foglalkozz a magad dolgával, abból sosem lehet gond!”. Akkor nem szólnak azért sem, ha a TSz-től azt a kevés építőanyagot - amit úgyis más vinne el - Te viszed ki a telekre.
Telt-múlt az idő, ránk köszöntött a rendszerváltás, és kikerültünk a nagy piacgazdaságba. Volt pénz faszig! Felejtsd el a Balatont! Irány Olaszország! Gorenje hűtő! Levis (lééééévisz) farmer! Videómagnó! Ünnepnapokon McDonalds az egész családdal! Azt a kurva, micsoda királysááág!
Az ekkori fiatal felnőttek már a fusizó szüleiktől tanultak: a lelküket is eladták, hogy előbb jussanak nyugati kocsihoz, mint a szomszédjuk. Hagyták is fentről, hogy feketézzenek érte, addig is csak a saját dolgukkal foglalkoznak (ahogy tanulták), azzal egy percig sem, hogy a teljes állami vagyon azelőtt kerül fillérekért magánkézbe, hogy megpördülne az ujjukon a Volkswagen kulcsa. Az már nem az ő mikrokörnyezetük. Ők neveltek minket.
Megtanították, hogy ugyanúgy csak a magunk dolgával foglalkozzunk. Ha az osztálytársunkat igazságtalanul szopatják, örüljünk, hogy nem minket, ha lebasz egy sallert a tanár, örüljünk, hogy nem otthon kapjuk a párját! Meg is lett az eredménye: rengetegszer hallom, hogy a most harminc felé forduló korosztály milyen öntudatosan érvel azzal, hogy bezzeg én még nem feljelentettem a tanárt, hanem befogtam a pofámat.

A csicskalelkű, társadalmi összefogást tagadó, cinikusan legyintő, felelősségkerülő biztonsági játszmák, és az önmagunkra fókuszálás kiválóan átöröklődtek szociálisan a fiatalabbakba is, egymást elviselni képtelen nyuggergenerációkat nevelve. Ma a 25 évesek egy része (hál’Istennek sokkal kisebb része) éppen olyan önmaga középpontja felé fordult, tespedő nyugger, mint a 70 évesek. Semmiről nem mond le, szarik mindenkire, és ha lehet, legyen egy kicsit többje, amiért ne kelljen tennie. Az egyik az anyja kanapéján csinálja, a másik önkormányzati lakásban, de a minta ugyanaz, és ugyanazért a generációs hibáért fújnak is egymásra: hogy nem foglalkoznak mással, csak magukkal.

A nyuggerek szerint bármilyen fejlődés rossz, ami kizökkenti őket ebből a katatón tespedésből. A változással járó problémákat meg sem próbálják megoldani, inkább  a változás ellen küzdenek. És itt a probléma. Ezért nem változnak ők sem, ezért ugyanolyanok generációról generációra.

Amikor kiálltam a bulinegyed megőrzése mellett, olyan problémákat vetettem fel, amik engem közvetlenül nem érintenek: hozzám relatíve kevés partyturista jár, Tibi atya neve ugyanis lófaszt se mond egy angol legénybúcsúsnak. Nálam magyar a közönség. Ha van is hányás, nem éli meg a reggelt. A legritkább esetben van bunyó és zaklatás, mert én magam is szorgalmazom (és kamerafelvételekkel segítem) a feljelentést érte, ráadásul az én közönségemnél ez komoly visszatartó erő, mert két nap múlva nem utaznak vissza Bristolba azzal, hogy ami Budapesten történt, az ott is marad. A körutat, ahol a Humbák Művek áll, nem is valószínű, hogy lekapcsolnák, hiszen itt nincsenek szórakozóhelyek, az autósforgalom és a villamosok pedig jóval hangosabbak, mint a kocsmákból kiszűrődő vendégek zaja.
Azért foglalkozom ezzel, mert vannak jelenségek, amik fontosabbak, mint a nyuggermentalitás, miszerint nekem legyen jó, és akkor minden rendben. Mert néhány hangos és agresszív nyugger nem győzedelmeskedhet akkor, amikor több ezer (többnyire egyetemistáknak munkát biztosító) munkahelyet közvetlenül, és ki tudja mennyit (gondoljunk csak a bulinegyed logisztikai hátterére) közvetetten veszélyeztetnek.

Hánynak, szarnak, randalíroznak!

Mi tagadás. De a nyuggerek miért nem azért tüntetnek, hogy ezek ellen együtt, mindannyian lépjünk fel aktívabban? Miért nem intézkedni képes rendőrökért, akik nem pénzbírságra büntetik a brit legénybúcsúsokat (ahogy jelenleg arra sem), hanem bebasszák őket 72 órára chillezni a jardra, ha úgy gondolják, hogy nálunk rázzák a pöcsüket az utcán? Miért nem azért, hogy a rendőrség aktívabban kommunikáljon azokkal a küldőországokkal, akiknek a turistái azt hiszik, itt bármit megtehetnek? Miért nem azért, hogy a kerületi prostik helyzetét kezeljék? Miért nem tüntetnek Wc-kért, miért nem tüntetnek jobb utcatakarításért? - csupa kérdés, amire nincs válasz, mert a nyuggerválasz mindenre ez lesz: "tíccsukbe mer csak beisznak oszt' bebűnöznek!" egyébként is, "amíg ez nem vót, addig probléma se vót!"

A fejlődés mindig problémákat vet fel, és ha a lakók azért tüntetnének, hogy megoldjuk őket közösen, nem pedig azért, hogy felszámoljuk a fejlődést (ami állításukkal ellentétben nem csak részeg turistákat, szart és hányást foglal magába, hanem rengeteg bevételt, ami irgalmatlan közvetlen és közvetett haszonnal jár az államnak is, gasztronómiai fejlődést, kultúrklubokat, élőzenei helyszíneket, vitaesteket és számtalan egyéb közösségi programot), én állnék a leghangosabban az ügyük mögé. Még azt is vállalnám, hogy azokat a helyeket, amik problematikusak, és rendre basznak minden előírásra, nem hajlandóak együttműködni a többi hellyel sem, segítsek nekik a nyilvánosság erejével szétszopatni.

De amíg kizárólag régenjobbvolt, tíccsukbe és szüntessükmeg van szarokmindenkirenekemígyleszalegjobb attitűddel, amíg ez a kibaszott nyuggermentalitás uralkodik, úgy érzem, semmi értelme tárgyalni velük. Dicsértessék!

És hogy bevésődjön: a nyuggerség nem kort és nem életjáradékot jelent. Véletlenül sem azonos a "nyugdíjas" szóval. Ez egy attitűd, amiből ki kéne nőnie a társadalomnak. Ahhoz pedig fejlődni kell, és problémákat megoldani.

Kivéve ha szeretnél 1-2 ordenáré nagy sallert bezsebelni. 

#1 Tényleg volt olyan jó, ahogy a kocsmából a srácok mesélték

#2 Majd azért egy orvossal nézesd meg magad 

#3 Azt a legutolsó pózt anyámtól tanultam

#4 Szeretlek

#5 Azért én a helyedben elmennék egy 72 órásért a gyógyszertárba

#6 Na séta légzés, az asszony mindjárt hazaér

#7 Hogy is hívnak?

#8 Nem tudod véletlenül, hogy a kankóra szedett antibiotikumra lehet-e inni?

#9 Ügyesebb vagy, mint anyád

#10 Mivel tartozom?

A belső-erzsébetvárosi lakók csoportjába tévedve végignéztem a kommenteken, amikkel a magukat "polgárként" aposztrofáló lakók engem és ministránsaimat illettek. Volt itt minden: a nyugodtabb természetűek megelégedtek azzal, hogy szervezetten egyes értékeléseket adjanak a kocsmámra, a kevésbé nyugodtak naponta jelentgetnének fel kitalált okokra hivatkozva minden létező szervnél, míg bőven érkeztek lájkok olyan kommentekre is, amik szerint a legjobb az lenne, ha simán csak eljönnének a Humbák Művekbe, és szétvernék a pofámat (erre tényleg nem tudok mit mondani: ott leszek, megtaláltok, már kihegyeztem a botot, és pattintott kőből baltát is fabrikáltam). Ez a militáns, semmilyen kompromisszumra nem hajlandó proli mentalitás az, amit korábban nyuggerattitűdnek neveztem.

Nem ezt a kommentjét töröltem, hanem egy másikat, amiben a fejbebaszásomat pedzegette hasonló stílusban. Mivel tiltottam is érte, ez a kommentje is elveszett. Az ilyen kommenteket ezelőtt is tiltottam, és ezután is tiltani fogom. A "kimegyek a helyedre megfélemlíteni" mentalitás Vélászló maffiabirodalma óta precedens nélküli az éjszakai világban. A nyuggereknek hála, visszatért.

Mi az, amiben soha nem működnék együtt a lakókkal?

Hogy Erzsébetvárosban is 22:00-kor kelljen bezárnia minden helynek.

Miért?

Mert ezzel a mai értelemben vett bulinegyed, és Magyarország jelenlegi legnagyobb turisztikai vonzereje gyakorlatilag megszűnne.

És ez miért rossz az országnak?

Azért, mert a bulinegyed Budapest vendégforgalmát 2009-hez képest az utóbbi évtizedben megduplázta. Az NGM 6,6 milliárdra becsülte az innen származó éves szintű állami bevételeket, azonban ez csak a bulinegyed közvetlen bevétele. A rengeteg szálláshely, ami nem a bulinegyedben van, az egyéb szolgáltatások, amiket a turisták igénybe vesznek, de szintén nem itt vannak, az utazási irodák, amik ideszervezik őket, az utazásaik költségei és a bulinegyed logisztikai háttere ebben még nincsenek benne. Ha a 2009-es számokra esne vissza a turizmus, annak csak a közvetlen hatása 1,8 millióval kevesebb külföldi turista lenne (tehát a teljes magyarországi vendégszám több, mint 10%-a menne a levesbe). A budapesti külföldi látogatókban 56%-os, míg a vendégéjszakákban 58%-os visszaesést okozna. Ez a teljes turisztikai bevételekhez viszonyítva 100-150 milliárdos bevételkiesést eredményezne (mely valljuk be, jó helyen van a magyar gazdaságban).

Ha sikerrel jár a szűk, de hangos kisebbség, akik jelenleg kompromisszumok nélkül nyírnák ki ezt a szektort a tíz órás zárással, a turisztikai visszaesés garantált. Beláthatjuk, hogy 2009-hez képest nem azért ugrottak ekkorát a számok, mert a Szabadság-szobor hirtelen népszerű lett, hanem az ezután kialakuló bulinegyednek köszönhetően. Hangsúlyozom, ezek csak a közvetlen, megbecsülhető veszteségek, a közvetett kiesések a munkahelyek megszűnésével együtt gyakorlatilag felbecsülhetetlen károkat okoznának, nem beszélve arról, hogy ezzel több nemzet és korosztály turisztikai térképéről radírozzuk le Magyarországot.

Nagyon fontos az is, hogy a vigalmi negyeddel jelentős külföldi tőke áramlott Magyarországra (elsősorban ingatlanbefektetések formájában). Példátlan, hogy ennyi és ilyen kaliberű hely már meglévő engedélyét korlátozzák. Ez a befektetők szempontjából azért kellemetlen, mert mind az ingatlanbefektetéseik értéküket vesztik, mind pedig a vendéglátásba invesztált tőkéjüket elbukják. Ezek után ugyan kinek lesz kedve akár itthonról, akár külföldről befektetni ebbe a szektorba?
Ugye nem kell elmagyaráznom, hogy miért rossz, ha a befektetői kedv egy szektorban olyan drasztikusan hagy alább, mint akkor fog, ha a legjövedelmezőbb szegmensét egy tollvonással kinyírják?

Miért foglalkozom én ezzel?

Teljesen jogos a kérdés. Az én forgalmamon ez mit sem változtatna, hiszen Tibi atya aztán vajmi keveset jelent egy ír legénybúcsús társaságnak, a közönségem magyar. Több, mint egy éve feljelentést sem kaptam, és az előzőeket is csak azért, mert a lakók az előző hely porát rajtam verték el. A helyem - beleértve az ablakokat is - teljesen hangszigetelt, és a nyár egy-két hetét leszámítva (mikor a fesztiválok elviszik a munkaerőt) hét közben is van portaszolgálatom, tehát szinte teljesen balhémentes a krimóm. Ha netán tízkor zárna a hely, előre bejelentett, zártkörű rendezvényt akkor is tarthatnék, amit kizárólag a törzsvendégeimmel is meg tudnék tölteni (tehát valóban zártkörű, névsoros formában). Nem mondom, hogy nem lenne kiesés, de nem esnék seggre tőle, tekintve, hogy nem ez az egyedüli bevételi forrásom.
Azért foglalkozom vele mégis, mert ez egy ügy, ami kibaszott fontos, az egész nemzetnek az, és nem nézhetem végig tétlenül a porba döngölését, mert olyan érték veszhet el vele, amit csak elpusztítani lesz ennyire egyszerű, ha a későbbiekben újjá is születik valamilyen formában, akkor is évtizedekig tart újjáépíteni (befektetők hiányában pedig nem is lesz lehetséges). Azt gondolom, hogy minden állampolgárnak kötelessége a szolidaritás, még akkor is, mikor épp olyan rendeletet akarnak keresztülverni, ami a konkurenciáját (esetemben a szomszéd kocsmákat, akik a külföldiekből élnek) sokkal jobban sújtja, mint őt.
Egyáltalán nem akkora az anyagi érdekeltségem sem ebben, mint a gyűlölet, amivel a nyuggerek nekem estek és fenyegetni kezdtek. Egy szolidáris, polgári érzelmekre hajlamos, idealista, kocsmáros fasz vagyok, ez van.

Miben segítenék Belső-Erzsébetváros polgárainak (és a polgári értékeket tagadó, megverésemmel fenyegető szektásoknak is), amennyiben lemondanának az este tízkor zárás igényéről, ami ugyanúgy sújtja a balhétlan helyeket, mint azokat, amikkel folyton probléma van?

Először is teljes mellszélességgel állnék az ügyük mellé. Szerintem a bulinegyed a pinceklubokkal, az átlagembernek elérhető áron szolgáltató európai színvonalú streetfood-gasztroforradalmával, a zenei szolgáltatásaival, a vitaestjeivel, a romkocsmáival, borbáraival és bisztróival egy olyan színes, izgalmas, egyedi és Budapestre jellemző egyveleget hozott létre, ami a fiatalabb generációt a nyugathoz köti, a nyugatot meg ide. Hiba kizárólag az utcai szarással és hányással azonosítani.
Ne higgyék, hogy engem (és a legtöbb kocsmát) nem idegesít ugyanúgy az, ha egy brit legénybúcsús társaság itt azt hiszi, azt tehet, amit akar, és az utca közepére szarik.
Be-betévednek azért hozzám is, és éreztem már a dühöt amikor rendőrt hívtam, mert tapogatni és vetkőztetni kezdték az egyik poharas-lányomat, majd a kiérkező rendőr kibaszott cinikusan annyit mondott, hogy "de ha most épp nem tapogatják, akkor mit tudunk csinálni? Ráadásul magyarul sem beszélnek". A sztorihoz hozzátartozik, hogy miután a rendőrök elmentek, a személyzet tudta, mit csináljon velük.

Én is úgy érzem, hogy méltatlan amikor a csövesek (felénk, a körúthoz közelebb ők a gyakoribbak) segge lenyomatos formában megjelenik a kertész utcai kirakatomon, és üvegmetszeti képpel nézhetem premierplánban, ahogy végigfossák. Ezért a krimóért kurva sokat dolgoztam és dolgozom, ahogy a lakók többsége tette a lakásáért, és én is megalázónak érzem amikor más szarát kell pucolnom az oldaláról.

Gecire utálom, ha az utcán hugyoznak. Gecire utálom az utcai zaklatókat, akik úgy vannak ezzel, hogy ami Budapesten történik, az ott is marad. Fasz kivan a porcukrot és sütőport áruló őslakos dealerekkel, akik szerintem ugyanazt a büntetést érdemelnék, mintha rendes anyaggal seftelnének, mert egyrészt rossz fényt vetnek a cigányság normális elemeire, másrészt pedig az egész világon hírük megy, és szégyenszemre az országgal is azonosítják őket. Sajnálom a fiatalkorú (szintén cigány) prostikat, és gecire gyűlölöm a bőrük színétől függetlenül azokat, akik egy fiatalkorút arra kényszerítenek, hogy mosdatlan partyturisták kamagrától meredő faszát vegyék seggből szájba az Önök kapualjában. Emberalattinak tartom őket (mármint a striciket, nem a prostituált áldozataikat), ahogy Önök is, és hajlandó lennék tüntetni azért, hogy hatékonyabb rendőri fellépés mellett kerüljenek a börtönbe, ahol talán megtapasztalják, milyen érzés cuppogni a fasz rossz végén.

De tudják, mit utálok mindennél jobban?

Azt a rendszerváltás óta működő politikai szemléletet, ami hagyta, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Felépült egy bulinegyed, ami lassan tíz éve dübörög. Én viszonylag fiatal játékosa vagyok, de bulizóként is sokat jártam ide korábban, és ezek a problémák nem újak. A bulinegyed ennek ellenére - ahogy Önök közül a polgári értelmiséghez sorolók mondják - önmagában nem rossz dolog.
A rossz dolog az, hogy a problémákra semmifajta megoldás, de még csak a szándéka sem létezett eddig, és most is csak annyi, hogy ha probléma van, akkor dózeroljunk le mindent, és akkor majd nem lesz.

Hajlandó vagyok én magam is új pontokkal gazdagítani a követelései(n)k listáját:

• Baszott nagy bírságot vernék a körúton lámpától lámpáig gyorsuló motorosokra és autósokra, akiknek nem jutott jobb péniszpótlék, minthogy a motort bőgessék esténként és a forgalmat veszélyeztessék.
• Keményen megbüntetném azokat a helyeket, akik reggelre nem takarítanak össze maguk előtt, illetve ha adott időn belül többször is előfordul, akkor súlyosbodna is (és a parkolóőrök munkájához hasonlatos járőrökkel ellenőrizném minden reggel).
• Támogatnám, hogy az óvodákat, amik köré krimók nőttek, költöztessük Külső-Erzsébetvárosba, ahol a zöldövezet is közelebb van hozzájuk. Van rá pénz, ha máshonnan nem, az adókból, amit mi fizetünk.
• A közterületfenntartókat jelentsük fel együtt minden olyan reggel, amikor nem sikerül összetakarítani (mint más civilizált városok vigalmi negyedeiben)! Lassan évtizedes a jelenség, nem kéne meglepetésként érnie őket, hogy az utcán szemét van reggelre (pláne, hogy elég kukát sem sikerült kitenniük). Az adónkból élnek ők is, itt az ideje, hogy szolgáltassanak érte!
• Állítsunk fel zajmérő civilszervezetet, ami éjszaka is kiszáll, és hitelesített mérőeszközzel jelent a rendőrség felé (a nyilvánosságban a renitens hely nevét szidva olyan hangosan tudnám ezt támogatni, mint ahogy ő a zenét bömbölteti)!
• Helyezzük újra üzembe a nyilvános WC-ket, és emeljünk újabbakat a meglévőkhöz! Erre bulinegyed nélkül is szükség volna!
• És végül, de elsősorban, reggeltől estig verném a tamtamot, hogy megfelelő nagyságú és képzettségű rendőrállomány szolgáljon a kerületben, akiktől öt méterre nem lehet cuccot árulni (amennyiben megtörténik, szintén hajlandó vagyok segíteni a nyilvánosságra hozásában), és akik nem nevetséges pénzbírságra büntetik azokat a brit szarháziakat, akik pár fontnál nem tartanak minket sem többre, és tévéket baszkodnak ki az ablakon, mert itt megtehetik. Dolgozzanak ki olyan eljárásrendet, amivel beviszik őket 72 órára az őrsre, ahol lenyugodhatnak egy cellában, bukva az utazásukat. Higgyék el, ennek hamar híre menne, és megtanulnának normálisan szórakozni az utcai őrjöngés helyett!
  
  Azért volna fontos, hogy Önök és mi együttműködjünk, mert a politika Önökre éppen úgy szarik, mint ránk. Önöktől a szavazatuk kell, tőlünk a pénzünk. Önökből a kerület jelöltjei akarják kisajtolni, belőlünk a kormányzat. Ha meg is szavaznának bármifajta rendeletet, felülről ezer módja van, hogy megcsáklyázzák, kiskapukat és kibúvókat hozzanak létre (ahogy eddig számtalanszor), és ne legyenek illúzióik, meg is fogják tenni!
  Ami ebből a helyzetből kialakulhat, az egy elhúzódó háború, ahol mindkét félnek van eszköze arra, hogy a másiknak ártson, miközben valójában egyiknek sem ez az érdeke. Ha az állam NGM által becsült 6,6 milliárdos (de valójában jóval nagyobb) bevételére gondolok, elképzelhetetlennek tartom, hogy a kormányzat ezt csak úgy elengedi. Megtalálják a módját, hogy legkésőbb a választások után felülről kijátsszák, kibúvót teremtsenek, és akkor az öltönyös, jól fésült politikus, aki addig a valagukat körbenyalta a szavazatukért, széttárja majd a karját, hümmög egy sort, és el fogja mondani, hogy hát ő mindent megpróbált, dehát ez van, ő sem mindenható. 
  Az így létrejövő szürke állapot lesz a legrosszabb, mert ebben a stádiumban már egyik fél sem akar majd a másikkal tárgyalni. Nem az lenne a legjobb, ha Magyarországon talán először az életben polgárokként dolgoznánk össze, hogy megoldjuk azokat a problémákat, amiket a politika egészen a választások előtti évig ugyanúgy söpört a padló alá, mint ahogy utána fog? Nem ennek volna célszerű megteremteni az intézményes kereteit egy közös szervezettel?
  
  Amennyiben Önök szerint is igen, két dolgot kell tenniük: engedniük a korai zárásból, amivel a helyeket akarják kinyírni, és leépíteniük azokat a szélsőséges, nyuggermentalitású vadállatokat, akik semmilyen kompromisszumra nem hajlandóak, utcai verekedésre viszont igen. Bár hangosak és agresszívan lépnek fel, egészen biztos, hogy ők vannak kisebbségben. Ne hagyják, hogy ezek a barmok Önöket képviseljék!
  Nekünk is lesz dolgunk: eddig példátlan és összehangolt szervezetet kell létrehoznunk, amiben egymással is betartatjuk azokat a dolgokat, amikben megegyezünk. Szorgalmazom, hogy erre pénzt is áldozzunk, mert aki nem tartja be, azt nekünk kell ügyvédekkel (meg persze saját know-how-val és a nyilvánosság erejével) bezárásig szopatni. Mi, akik normális és problémamentes helyeket üzemeltetünk, ugyanúgy bosszankodunk azok miatt, akik semmit nem tartanak be, és nem szeretnénk ha a bulinegyed hazai megítélését, amiért keményen dolgozunk, módszeresen szétbasznák.
  
  Hiszem, hogyha mindkét oldalról a józan hangok tárgyalnak a másikkal a verekedők helyett, akkor komoly eredményeket érhetünk el! Olyanokat, amilyeneket a politika nem fog. Dicsértessék!

A bulinegyed kapcsán két részre szakadt a közvélemény: egy szűk, de agresszív rétegre, akik beszántanák az egészet, és egy jóval szélesebb, de racionálisabbra, akik szerint szintén tarthatatlan, ami a bulinegyedben történik, de a megoldást nem a kádári narratíva jelenti, miszerint ha a fejlődés problémákkal jár, akkor a fejlődést kell elpusztítanunk, hanem inkább a problémákra kell konstruktív megoldást találnunk. Utóbbihoz tartozom én is.

Az LMP számomra éppen azért volt szimpatikus párt már akkor is , amikor még Schiffer András elnökölte (annak ellenére, hogy nem mindenben értettem velük egyet), mert először haladták meg a jobb- és baloldal mítoszait, és antiglobalista liberálisként egyfajta megértő szemlélettel próbáltak a társadalmi problémák felé közelíteni. Bár sokan vádolták őket jobbról-balról következetlenséggel, abban az egyben mindig következetesek voltak, hogy a két oldal csatározásaitól függetlenül alkottak álláspontot. Nem számított, hogy a politikusaik Kálmán Olgával vagy Bayer Zsolttal kellett, hogy lándzsát törjenek ezért.

A hetedik kerületben kialakult helyzet tarthatatlan: szaró, hányó turisták, csövesek, kurvák, stricik, dealerek. Azonban ezeknek a problémáknak a felszámolása közfeladat, és azt kell látni, hogy a legtöbb hely ugyanúgy szenved tőlük, hiszen a törvénytelen elemek jelenlétéből, és az állami szervek totális "leszarom" attitűdjéből fakadó (egyébként teljesen jogos lakossági) harag rajtuk csattan.

Egy olyan párt politikusának, akik szerint Lehet Más a Politika, éppen az volna a feladata, hogy a lakók figyelmét az alábbiakra hívja fel:

"Hahó, polgártársak, itt valami nagyon nem jó! Itt van egy csomó hely, akik világszínvonalon teljesítenek, megduplázták a budapesti turizmust, és itt van egy kormány, aki baszik ellátni a legminimálisabb közfeladatokat: a Gozsdu kurvákkal és dealerekkel van tele, a Kazinczy szintén, reggelre nem sikerül eltakarítani a szemetet tíz éve, és tiszta szar a város! Nem veszitek észre, hogy nem csak a bulinegyedben? Nem látjátok, hogy a Blahán nincs bulinegyed, de ugyanúgy van utcán szarás és rejszolás fényes nappal meg üvöltözés éjjelente? Hát Külső-Erzsébetvárosban, a Keleti Pályaudvar környékén csukott szemmel jártok? Ne a kocsmákat baszogassátok, mert alkotmányos eszközökkel ők nem tehetnek semmit ez ellen! Basztassátok a kormányt és az önkormányzatot, hogy egy - mit egy, lassan három - évtized óta képtelenek szembenézni azzal, hogy Budapest elindult a demokrácia és a piacgazdaság rögös útján, és ez bizony problémákat vet fel! Fókuszáljon együtt a problémára erzsébetvárosi lakó, kis- és középvállalkozó és munkavállaló közösen: hajtsuk be rajtuk együtt azt, amiért cserébe az adónkon híznak, és ne egymást irtsuk!" - kéne hirdetniük.

Az LMP hetedik kerületi képviselője, Moldován László ezzel szemben a legaljasabb kádári szavazatsajtolásba kezdett. Jelenleg ő tüntet a leghangosabban a bulinegyed ellehetetlenítése mellett. Ez azért is érdekes, mert a hirtelen fiatal- és bulizó ellenessé vedlett változó testhőmérsékletű politikai hüllő még így fogalmazott nyílt levelében két ciklussal ezelőtt (a teljes levél itt olvasható):

"Erzsébetvárosi polgármesterként is (ahogy most, "szimpla" erzsébetvárosi lakosként is) jóleső érzéssel töltene el, ha kerületünknek ez a részerendkívül közkedvelt, sok színű szórakozónegyeddé válna, ahogy ez már elkezdődött Belső-Erzsébetvárosban és a szomszédos VI. kerület egyrészén. Információim szerint már a határainkon túlra is eljutott néhány szórakozóhely jó híre. Én mindenképpen támogatnám a folyamatot, annál isinkább, mert bevételt is jelent a kerületnek, és munkahelyeket is teremt.Polgármesterként építeni szeretnék, jól működő helyeinket nem korlátozni, hanem támogatni akarom."

Jelenleg ennek ellenére Moldován a kerületi nyitvatartási korlátozás egyik fő zászlósa, csatlakozott a polgári értékek ellen tüntető pogromistákhoz: ma már ő maga szorgalmazza azt, hogy amit a kormányzat és az önkormányzat nem tesz meg, azt a vállalkozásokon porolják el. Szemrebbenés nélkül köpi szemen saját korábbi szavait.

"Polgármesterként építeni szeretnék, jól működő helyeinket nem korlátozni, hanem támogatni akarom." - Moldován László gonosz ikertestvére a múltból

Kedves Erzsébetvárosi Polgárok!

Moldován leveléből két dolog derül ki: először is az, hogy ez a probléma korábbi választások előtt is fellángolt, és korábban is látszatintézkedésekkel szartak rá megannyi ígéretet követően, másodszor pedig az, hogy az LMP-s Moldován is pont ugyanolyan hazug féreg, aki szarik bármire, amit korábban állít, és a pillanatnyi érdekei fejében hajlandó homlokegyenest az ellenkezőjét is állítani. Bródy János sorait idézve, "ezek ugyanazok".

Nagyképűen hangzik az ifjonti hévem, de azt gondolom, hogy ezek a problémák azért élhettek ennyi ideig háborítatlanul, mert akkor én még nem voltam itt. Politikusok, jegyzők, rendőrök szartak a fejetekre, és most sunyi módon próbálják velünk a választások előtt lenyalatni. De van valami, amitől az összes fél: a nyilvánosság. Én akkorával rendelkezem, mint egy nézettebb TV-csatorna. Akkorával, mint a legnagyobb magyar hírportálok bármelyike tízszer. Vállalkozó vagyok egy szál krimóval, nincs pártkötődésem, nincs többezres szórakozóhelyem, nincs vejem a pártban, nincs érdekeltségem a Gozsduban.
Van viszont értékrendem, ami mellett évek óta következetesen kiállok valamennyi politikai oldal ellenében, egyéb anyagi érdek nélkül is. Nem félek a leghatalmasabb vezetőktől sem, mert hiszem, hogy épp a félelemtől olyan hatalmasak. Hajlandó vagyok hétről hétre olyan problémákkal foglalkozni, amik megosztják a társadalmat, még sincs róluk átfogó diskurzus sehol, mert ezek kockázatos témák, mint ez is.
Ha a néhány tucatnyi agresszív, verésemmel fenyegető nyugger melletti értelmes többséggel tudnék tárgyalni, akik nem "régenjobbvót", hanem "hogyanlehetholnapjobb" mentalitással érkeznek, mögéjük tudok állni, és segíteni az ügyüket. Lehet, hogy a politikusok szebbet és többet ígérnek a választások előtt, mint én, de a Moldován-féle szarháziakkal ellentétben, akik a pillanaton élősködnek, szavazatokkal táplálkoznak és akik szerint kurvára nem lehet más a politika, én a választások után is ugyanilyen hangosan és ugyanezt mondom majd. Velük ellentétben ugyanis nekem ez akkor is érdekem lesz. Oldjuk meg együtt, polgárok módjára azt, amire a politika eddig képtelen volt, és amire együttműködésünk hiányában ezután is az lesz! Én garancia lehetek arra, amire ezek a tetvek eddig sem voltak, és ezután sem lesznek, mert én nem úgy váltom a véleményemet, mint más a szaros gatyát. Dicsértessék!

Kinga egyszerűen megunta, hogy bárhova is meg a barátnőivel, mindenhol ugyanazok a faszfejek nyomulnak rá. Megunta a snassz "mit iszol?" kérdést, megunta a "hú de szép vagy, jössz táncolni?" kérdést és megunta az "én soha nem csinálok ilyet tömegközlekedésen, de megadod a számod?" kérdést is. Kingának a fasza kilett. Egy ideje már csak melegbárokba jártak a barátnőivel, legalább addig se zaklatják őket a magukat kurva szellemesnek gondoló, de amúgy csak amerikai filmekben sikeres módszerekkel csajozó bájgúnárok. Kinga hallott már a Tinder nevű társkereső appról, gondolta ő is kipróbálja, elvégre nem lehet sokkal rosszabb, mint a való élet. Kinga akkor még nem tudta, hogy tévedett.

Kinga összeállította a kis profilját. Megpróbált konszolidált képeket feltenni magáról, holott amúgy sem az a csöcskirakós, retkes tükörben vakuval fotózkodós ribizli. Tudta, hogy bármiféle, ilyenre hajazó képekkel csupán a sekélyes szexkapcsolatot kereső srácok fogják betalálni. Kinga kurva nagyot tévedett.

Kinga beállította a keresési preferenciákat: az életkort +/- 3 évre, a keresési távolságot pedig 15 kilométerre. ( T= r²*π képlettel számolva megkaphatjuk, hogy ez egy 706 négyzetkilométeres terület, ami Budapest átlagos népsűrűségével [ 3350,42 fő/km²] számolva kurva sok embert jelent - a szerk.)

Kinga szépen elkezdte nézegetni a srácok profiljait. Tényleg rászánta az időt. Ez egy napszemüveges pózolós hülyegyerek. Ez egy BMW-vel pózolós hülyegyerek. Egy gyúrós hülyegyerek. Egy horgász hülyegyerek. Kinga rájött, hogy ilyen kinézeti alapon fölösleges döntenie.

Kinga elkezdett mindenkit jobbra húzni. Ekkor még nem tudta, hogy minden egyes srác pontosan ugyanezt csinálja. Match match után, mint valami világbajnokság csoportköreiben a köztévén. Kinga rég érzett ilyen önbizalmat. Hiszen ha mindenkivel párba áll, az egy dolgot jelent: Kinga minden csávónak kell. Kinga kurva nagyot tévedett.

Kinga abban a szerencsés helyzetben van, hogy a személyi száma kettessel kezdődik, a lába között pedig punci van. Nem neki kell a beszélgetést kezdeményeznie... de nem tudta, milyen kárhozatra ítéltetett. Sorra kopogtattak be egy a csávók. De mit kopogtattak...égtek a vonalak, mint a teleshopos műsor utolsó öt percében, mikor Horst Fuchs nagylelkűen felajánlja, hogy egy hordozható mobil krematóriumot is adnak ajándékba a késkészlet mellé, ami ráadásul elfér az ajtó holtterében is.

Kinga szépen sorban megnyitotta az üzeneteket.
-szia mizu?
-szia szex?
-szex?
-<valami kurva gagyi csajozós szöveg>

Az ötödikig jutott, mikor a fasza újra kilett. Kinga azt hitte, hogy itt majd minden más lesz. Igazából azzal nem számolt, hogy Tinderen még azok a faszfejek is betalálják, akik a buliban oda sem mernek hozzá menni. Kinga levonta a konklúziót.

Letörölte az appot a picsába, és elment inkább a barátnőivel a Humbákba kocsmázni. Három fröccs után kurvára nem érdekelte őket semmi, ha pedig valami srác gálánsan meghívta őket piára, elfogadták, aztán szóltak neki, hogy séta légzés, haver.
Itt a vége, fuss el véle. Aki nem hiszi, az így járt.

A történetben a szereplők neveit megváltoztattuk!
És továbbra is: tisztelet a kivételnek.
Dicsértessék!

Nemrégiben látott napvilágot Demcsák Zsuzsa botrányos interjúja Szanyi Tibor MSzP-s EP képviselővel. Az interjú során többször is megakad a nyelve, és bár a riporternő fáradtságra hivatkozott, az internet népe alkoholt és/vagy gyógyszereket sejt. Az ATV vizsgálatot indított az ügyben, az eredményekig még a képernyőről is levették. Vélemény.

Kérdem én, Demcsák Zsuzsának tényleg azért kell most féltenie a tévés karrierjét, mert a legrosszabb esetben is úgy vezette le annak az életnek a feszkóját, ami a kamerákkal jár, hogy felöntött a garatra? Mit árul el ez rólunk?

Mindenekelőtt képmutatást: Demcsák ha egyáltalán be is baszott adás előtt, akkor sem hiszem, hogy emiatt kéne megrángatni. Az egész ország vedel az orvosoktól a politikusokon és a művészeken át a legszegényebb kubikosokig. Ez a jelenség nem kezelhető sem büntetéssel (pláne, hogy egy elbaszott Szanyi-interjúnál nagyobb kár nem keletkezett), sem pedig azzal, hogy most hirtelen mindenki úgy tesz, mintha ilyen egyébként soha elő nem fordulna, és Demcsák az ivással valami olyan förtelmes dolgot vitt volna véghez, amit még soha senki. Engem személy szerint az sem botránkoztatott volna meg, ha Szanyi kapitány és Demcsák közösen fakadnak vodkamámorban kommunista pártmozgalmi dalokra, hiszen erősen kétlem, hogy Demcsák (vagy akár Szanyi) még képes bárkit is bármivel megbotránkoztatni.

A második és szomorúbb dolog, amit megtudhatunk magunkról az eset kapcsán, hogy aranyhal memóriánk van: elfeledtük, ki is az a Demcsák Zsuzsa. Leszögezem, csak azért nem írhatom le, hogy Demcsák Zsuzsánál visszataszítóbb női médiaszemélyiséget nem láthatunk a képernyőn, mert semmilyen alapom nincs Sarka Katát megfosztani joggal viselt védjegyétől. Emlékszünk még rá, amikor a Gyurcsány-kormány alatt ez a nő majdnem kormányszóvivő lett? Arra is, hogy miért nem maradt az?

Frissítsük fel az emlékeket!

Demcsák szóvivői kinevezésével párhuzamosan, vélhetően pártutasításra blogolni kezdett (2007-et írtunk, ekkoriban a fészbúk még sehol nem volt, virágzott a blogkultúra), és mivel a leghalványabb fogalma sem volt a blogolás lényegéről, előre megírt posztokat tett ki, a legelső nap legelső félórájában ötöt. Noha egy szabad demokratákból és szocialistákból álló koalíciós kormány szóvivője lett volna, blogja meglehetősen sajátságosan foglalkozott bizonyos társadalmi kérdésekkel. Leghíresebb bejegyzése, „A bölcsi-keresés kálváriája” hozta meg naplója ismertségét. Ebben a szocialista világlátás nyomokban sem tűnt fel, egy burzsoá, ostoba picsa szemlélete annál inkább. Hosszú sorokon át panaszkodik, hogy milyen undorító, csóró gyerekek vannak a csoportban. Nem sokkal a közzététel után úgy törölte a bejegyzést, mintha soha nem is létezett volna.

„Találkoztam itt Bélukával, akinek a ruháit hetente egyszer mossák ki a szülei és csak egy váltás ruhája volt, Laurával, aki minden fiún túltett a rosszasságban, mint kiderült azért, mert otthon rendszeresen verték és sokszor vették át a bölcsis nénik véraláfutásokkal, kék-zöld foltokkal és persze Ádámkával is találkoztam, akit még bárányhimlősen is behozott a reggel fél tízkor már részeg édesanyja. A pöttyöket látva kézen fogtam a fiamat és meg sem álltunk hazáig. A beszoktatás harmadik napján adtam fel. De később kiderült, hogy nem volt szerencsénk, mert a leglelketlenebb bölcsis nénikhez és a legrosszabb szociális helyzetű csoportba kerültünk, mert ott volt üresedés."

Miután kisopánkodta magát, hogy milyen szerencsétlen, amiért a gyerekének szegény gyerekekkel kell megosztania óvodás éveit egy olyan fertőtelepen, ahol előfordulhat, hogy nem barna kenyeret adnak, arról is említést tett, hogy nem szívesen viszi olyan játszótérre a gyerekeit, ahol alacsonyabb szociális helyzetűek is vannak (ami elég nehéz az ő esetében, mert hozzá képest a legtöbben azok). Később a Times számolt be arról, mennyire visszataszító, mikor Demcsák az Operabál miatt lelkendezik, ahol a legolcsóbb belépő is 183 Fontnak megfelelő összeg, tehát több, mint egy akkori magyar óvónő fizetése volt (és senki nem vádolta azzal, hogy a legolcsóbbal lépett volna be).

Rendíthetetlenül fenyegetett meg perrel minden újságírót, aki a későbbiekben férje maffiakapcsolatait pedzegette az egyebek mellett gyilkosságokkal is összefüggésbe hozott Koszi-klánnal. Valóban aljas rágalomnak tűnnek a vádak (igen, ez irónia), hiszen papíron minden közös érdekeltségű cégből kiszálltak már hónapokkal korábban. Részt vett a tízszeres költségvetésű vizes VB kommunikációs kampányában (bizonyára korábbi kommunikációs sikerei miatt). Gyomorforgató körutazást tett a magyarországi bulvárban, nyilvános perpatvarokba keveredve állítólagos hentergései miatt a sztárvilágban, ami amellett, hogy teljesen érdektelen, számtalanszor szennyezte hetekig a közbeszédet. Még Lázár János rövid londoni útjával is összefüggésbe hozták, amit az akkor még államtitkári beosztásban ülő politikus közpénzből finanszírozott, majd mikor a sajtó érdeklődni kezdett, egyből kifizette zsebből a majd egymillió forintot, amibe rövid szállása került. 

Mindezek tükrében kénytelen vagyok élni a kérdéssel: ha a közízlés ennyire romokban hever, és egy évtizede nem okádja le mindenki a bokáját valahányszor Demcsák megjelenik a képernyőn, ha ennyi gusztustalanság után sem kristályosodott feltételes reflexszé, hogy Demcsák láttán a távirányítóhoz nyúljon a tömeg, ugyan miféle szemforgatás vezetett odáig, hogy most egy adás előtt bevert rivotrilért vagy felesért kell elhagynia a képernyőt?

Elöljáróban ennyit: azért adtam ezt a címet a cikknek, mert jelenleg ez kapja a médiahangsúlyt, valójában szerintem a kérdés komplexebb.

(A kép forrása: BBC)

A georgiai Lilburn városában bejelentés érkezett: Scout Schultz lőfegyverrel és késsel őrjöng a város műszaki egyeteme előtt. Rendőrök érkeztek a helyszínre, ahol a zavart férfit magán kívül találták. Noha lőfegyver nem volt a kezében, egy kést szorongatott, és üvöltözött. A rendőrök többször is felszólították, hogy dobja el a kést, elmondták neki, hogy nem akarják bántani, majd mikor ennek ellenére az egyik rendőrnőre rontott, az elsütötte szolgálati fegyverét, a mellkasán megsebezve a férfit, aki a kórházban később belehalt a sérüléseibe. A férfiról kiderült, hogy meleg, és az egyetemi Pride Alliance vezetője. Beszámol róla a BBC.

Kisebb népharagot váltott ki, mikor bejelentettem, hogy hiszek az LMBTQ közösség jogegyenlőségében és fontosnak tartom a Pride vívmányait Ez nem változott azóta sem.

Amiért fontosnak éreztem hozzányúlni ehhez a cikkhez, az a bicskanyitogató stílus volt, ahogy a BBC erről beszámolt. A cikkből megtudhatjuk, hogy Schultznál - a lelövését követően – megállapították, hogy lőfegyvere nem volt, csak kése (egy multitool), hogy a Műszaki Egyetem Pride közösségének elnökéről van szó, hogy az ügyvéd szerint nem volt nyitva a kés (ezt senki nem erősítette meg eddig), illetve megszólaltatják a szülőket, akik szerint a rendőrség a hibás, akiknek nem lett volna szabad halálos intézkedést végrehajtaniuk. Ennél egyoldalúbb és hatásvadászabb cikket nehezen hordhattak volna össze.

Nem említik a következőket:

•      a non-bináris genderidentitású (tehát magát egyik neműként sem azonosító) férfi három levelet hagyott, amiben leírja, hogy öngyilkos lesz
•      a fegyvert elsütő rendőr nagy valószínűséggel nő volt, és a srác rátámadt
•      az esethez egyébként semmi köze a másságának

Miért oltári gáz, ha egy cikkbe csak azokat a körülményeket írjuk le, amik megfelelnek a világnézetünk miatt preferált narratívának?

Először is, a cikk hangsúlyozza az édesapa álláspontját (ami érthető, mert épp meghalt a fia): „Miért kellett lelőni a fiam? Ez az egyetlen dolog, ami jelenleg számít: miért kellett megölni őt?”. Másodszor is felteszi a kérdést, hogy miért nem bors-spray-vel vagy taser-gunnal (sokkoló-bénító pisztollyal) lőttek. Noha a rendőrségi protokoll ismert és nyilvános, és ebben az esetben szerintem teljesen érthető is, miért kellett tüzelni, a BBC ezt az oldalát nem látta fontosnak kibogozni, ezért most megteszem helyettük. Képzeljük el a helyzetet!

A Campus Rendészeten szolgálunk, bent ülünk az őrsön, és bejön egy jelentés, hogy egy ember lőfegyverrel és késsel őrjöng. Lever a víz, ellenőrizzük a fegyverünk töltöttségét, megpróbáljuk felidézni az unásig tanult protokollt, miközben társunkkal elhagyjuk a kapitányságot. Amikor a helyszínre érünk, nem tudjuk, mi fogad majd, meg kell közelítenünk a bejelentettet, hogy meggyőződhessünk róla, a helyzet valóban az-e, amit jelentettek. Nem paprika spray-vel megyünk oda, és nem is Taser gunnal (egyébként borsos ára miatt még nem minden rendőr van felszerelve vele, és ők sem voltak, de ha lett volna náluk, ebben az esetben akkor sem ezzel közelítették volna meg a helyszínt), mert a telefonon lőfegyvert jelentettek.

A helyszínre érve látjuk, hogy nem rózsás a helyzet. A jelentett lőfegyvert ugyan nem látjuk, csak a kést, de ez egy olyan országban, ahol annak a viselése általános, nem jelenti azt, hogy nincs is nála. Elővesszük a fegyvert, miközben a késes üvölt ránk, hogy „lőjetek le!”. Többször is megindul felénk, hátrálunk, amíg tudunk, és azt mondjuk neki „Gyerünk, haver, tedd le a kést”, „Senki nem akar bántani téged”. Mire rohamléptekkel megindul a késsel felénk. Elsütjük a fegyvert, és oda lövünk, ahol a kiképzésen tanultuk, hogy közeli célpont azzal meg is állítható. Mert nem akarunk meghalni.

Amikor a lelőtt elkövető (és nem áldozat) egy LMBTQ közösség elnöke, óhatatlanul megjelenik a gyanú, hogy vajon nem ez vezetett-e a szigorúbb rendőri intézkedéshez (hiszen számtalan esetről tudunk, amikor történtek ilyen túlkapások). A felvételen persze látszik, hogy nyilván nem, de mivel azt nem mellékelik az összes megjelenő cikkhez, ellentétben az apa nyilatkozatával („Why did you kill my son?"), teljesen egyértelmű, hogy a BBC egy eladható, kattintható sztorit próbál faragni a rendőri brutalitásról, ahol a szegény, zavarokkal és mentális problémákkal küszködő srác az áldozat.

Mint minden hasonló eset után, a rendőrnő valószínűleg komoly meghurcolás elé néz, amiért lőtt az életéért, és a médianyomás ebben az esetben a legkevésbé sem az a tényező, ami az igazságos, józan ítéleteket segíti elő. Nem beszélve arról, hogy ilyenkor felkorbácsolódnak a sztereotip ítéletek az egész LMBTQ-közösséggel szemben, holott bizonyára ők sem egységesek abban, hogy a legfontosabb kérdés itt tényleg az-e, hogy le kellett-e lőni a srácot vagy nem. Bizonyára köztük is sokan vannak, akik úgy gondolják, az eset bár tragikus, a nőnek joga volt lőni, hogy megőrizhesse legszentebb alkotmányos jogát, mely az élethez való jog. Mert ez legalább olyan fontos kérdés.

Arra kérem követőimet, hogy ha találkoznak a hírrel, ne kommenteljenek alá olyasmit, hogy „persze, aki buzi, annak már mindent szabad!”, „most komolyan ez a hír? Lelőnek egy köcsögöt, aki a rendőrökre támad, és mindenki őt védi?”! Az esetnek semmi köze nincs semmilyen mássághoz, ezért az LMBTQ közösség, és a jelen helyzet józan megítélését is károsítja, ha a média mégis erre próbálja kihegyezni néhány kattintásért. Ne üljetek fel ennek! Dicsértessék!

A napokban jelent meg a wmn.hu hasábjain Homonnay Gergely, az Erzsi for President blog szerkesztőjének írása Demcsák Zsuzsa védelmében. Homonnay többek között azzal érvel, hogy Demcsák már így is a padlón van, és a tömeg csupán a lincselésbe kódolt, fellángoló ősösztönei miatt leli élvezetét a haláltusájában.

„A fogyasztói társadalom részeként működő néző ugyanis igényli a bukást, és nem az erkölcsi okulás, hanem a zsigeri élvezet miatt.”

Mindamellett, hogy ez a mondat igaz, Homonnay Gergőt emlékeztetem, hogy amikor médiahackem során töröltettem magam a Facebookról, és (azt hitte, hogy) én buktam el, ő lelkendezett a leghangosabban. Akkor jó volt átadni magát a tömeg legaljasabb zsigeri örömeinek, arra hivatkozva, hogy sokat loptam. Miután leírtam neki, hogy szerintem miért nincs igaza, a reakciója mindössze annyi volt, hogy érvek hiányában szépen kisunnyogott az állítása mögül, és kulturális felsőbbrendűségét hirdetendő, jelezte, hogy ő ilyen szarokat (tudniillik a cikkemet, aminek egy részét neki írtam,) nem hajlandó olvasni. A liberális értelmiségi szerepben tetszelgő Homonnay ugyanis az előítéleteket nem támogatja, de simán minősít valamit, amit még nem olvasott. Így jelzi, hogy ő, az Erzsi for President-blog kulturális fölényéből nem óhajt közösködni velem, a proli rögvalóság senkiházi követével. Létezik ennél visszataszítóbb formája annak a tumbl-ről kézműves kávéházakba szivárgott libsi arroganciának, amivel Homonnay lakosztályt bérel saját elefántcsont-tornyában? Nem visszataszító, amikor valaki a liberális értelmiségi létében nem világnézetre és hitvallásra, csupán a saját egojára és sosem volt felsőbbrendűségére lel?

Homonnay Gergő a lopást tehát nem szívleli, azonban semmi problémája nincs azzal, hogy Demcsák mind a két rendszerváltás utáni nagy párt kedvezményezettje volt. Gyurcsány kormányszóvivőként alkalmazta, amíg a kinevezése után hirtelen bloggerré avanzsált modell ki nem fejezte, mennyire undorodik a szegényektől. Később az Orbán-kormány a tízszeres költségvetésű vizes VB kommunikációs vezetőjeként látta meg benne a talentumot. 2007 óta lázasan perel mindenkit, aki a férje „üzleti” kapcsolatait feszegette a Pest megyében működő Koszi-klán maffiahálózatával.

Tehát Homonnay szerint az megérdemli a szolidaritást, aki a legarcátlanabb korrupcióhoz ad kommunikációs know-how-t, de az nem, aki (az ő narratívájában) mémeket nyúl le. Tiszta sor. Lehet, hogy az a baj, hogy a férjem nem űzött gyilkossággal is vádolt maffiózókkal közösen olyan (köztudottan becsületes és átlátható) bizniszeket, mint a szerencsejáték, miközben én voltam papíron tulajdonos. Talán az apám nem nyert annyi közbeszerzést, mint Demcsákék az elmúlt évtizedben.
Gergő, ne legyél már ennyire igénytelen! Mielőtt írsz, nyugodtan olvass is, és abban a rettenetes esetben se hagyd abba, ha amit látsz, nem illeszkedik a jól kifeküdt világnézetedbe! Például ezt a cikket, ami jelenleg nulla megosztásnak örvend, és amit a Magyar Nemzet hozott le a Demcsák-holdudvarhoz tartozó maffiáról még 2007-ben.

Ha a végére értél, talán megérted, amikor Demcsákkal szolidarítasz a bukása után, nem csak képmutató vagy, amiért olyan tömegjelenségekre fintorogsz, melynek Te magad vastagon a része voltál velem kapcsolatban, hanem végletesen naiv is, mert azt feltételezed, hogy Demcsák a kamera előtti kis bebaszásával elbukott. Nem így van.

Ha a Demcsák-félék bukása Magyarországon lehetséges volna, akkor ez már 2007-ben megtörtént volna a gusztustalan kijelentései nyomán. Csakhogy ilyesmi nem történhet az emberrel, ha elég befolyásos maffiózó üzletember lánya. A szart már akkor sem lehúztuk a feledésbe, hanem gyurmáztunk vele egy kicsit, átformáltuk, és beláttuk, hogy ha a Gyurcsány-kormány szóvivőjének nem is, Orbán kommunikációs trösztjének a tanácsadására még simán alkalmas. Ne aggódjunk hát, és amikor Demcsák eltűnik az időközben kormány ölébe ült ATV-képernyőjéről, ne legyenek illúzióink se! Nem eltűnt ő, csak ismét alakot vált, egy „kifejezetten jóhangulatú beszélgetés” keretében felmond, majd egy darabig ugyan a nyilvánosságtól távol marad, de amint elült a vihar, és „kipihente magát”, ismét megajándékoz minket a már sokat bizonyított, kiváló médiakommunikációval, aminek az eddigi pályafutását is köszönheti. Modelli, kormányszóvivői, bloggeri és riporteri munkássága után milyen formában tér majd vissza? Írónőként? Esetleg kap egy szerkesztőséget, hogy az írással a korábbi tapasztalatokból kiindulva már bajlódnia se kelljen? – izgatottan várom.

Ha lehet, az eset erkölcsi tanulsága ne az legyen, mint Kucsera Gábor vagy Paudits Béla esetében, ahol a vérszomjas tömeg valóban nagy emberek bukására és kálváriájára végezhetett piszkos önkielégítést! Homonnay Gergő bármennyire is szerethetőnek szánta írását, Demcsák nem ide tartozik.
Az ő tanulsága az, hogy a tömeg évtizedekig szemet huny azok felett a hitványságok felett, amiket rendre elkövetett a nyilvánosságban (a Demcsák-klán többi tagja pedig a nyilvánosságon kívül), de mindenki úgy okádik véres ondót, amint megjelenik enyhén tintásan, mintha ez volna a legfőbb bűne. Ennek a bulváron feszített, fontossági sorrend alkotására képtelen értékrendnek a megléte az egyetlen erkölcsi tanulság, amit Demcsák élő adásban celebrált bebaszásából levonhatunk.

Ha egy jelenség van, ami rémisztőbb a tömeges vérszomjnál is, akkor éppen ez a nevelt médiaidiotizmus az. Dicsértessék!

Egy albérlet megosztó csoportban találtam ma az alábbi hirdetést:

(A profilképét én módosítottam, szerintem találóbb, mint az eredeti, ami egy rioi olimpián készült szelfi volt, személyiségi jogai pedig sajnos akkor is vannak az embernek, ha személyisége nincs.)

Ez a hirdetés egyetlen posztba sűríti össze az egész magyar ingatlanpiac nyomorúságát. A képek természetesen nem jelentik azt, hogy minden piacon kínált ingatlan ennyire gusztustalan volna, az azonban, hogy valahol piciny hazánkban él egy mocskos nyerészkedő szemétláda ember, aki már ezért a koszlott-foszlott putriért is negyven rugót akar elkérni (fejenként), teljesen jól reprezentálja, hol tart ma az ingatlan piac.

Aki negyvenezerért ad ki egy ilyen patkányfészket, az szerintem külön fűtött helyet érdemel a pokol valamelyik igazán geci bugyrában, amit azoknak tartanak melegen, akik a leginkább rászorulókról húzzák le a legutolsó bőrt is. Ha ez a hirdetés húszezer forintért kínálná az egész odút, azt mondom, teljesen jó, mert valakit esetleg az utcától ment meg, aminél ez még akkor is jobb, ha nem ez lesz a pecsét a mélyszegénység kilépőjén. De mit árul el ez nekünk?

Azt, hogy a rendszerváltás óta a kormányok vidám maszturbálással töltik az idejüket, mikor felmerül a lakhatás kérdése. A passzív, „sodródjunk a piaccal” stratégia pedig egyre inkább a társadalom nyakára feszül. Bevallom, semmi problémám nincs azzal, ha a társadalmi osztályok közötti különbség úgy csökken, hogy nem csak a felső tízezer, de a létminimumon tengődők is közelebb kerülnek a polgári középosztályhoz, de a legkevésbé sem szeretném, ha utóbbi úgy történne, ahogy azokban az államokban, ahol szocialista diktatúra van. Nem szeretném, ha az egyébként csak nyomokban fellelhető középosztály gatyásodna lejjebb. Az alsó-középosztály, akik közepes jövedelműek, de saját lakásuk még nincs, pedig efelé tartanak.

Ha a mindenkori kormány nem indít átfogó lakásprogramot, az előbb-utóbb ide vezet: akiknek van, annyira eltávolodnak és elidegenednek azoktól, akiknek nincs, hogy utóbbiak teljesen kiszolgáltatottá válnak annak a pofátlan kapzsiságnak, ami egy ilyen lyukért követel negyven rugót havonta. Értem, hogy a politikai elit szintén ingatlanbefektetésekben utazik, és az egyetlen döntési szempont, hogy ők ne basszanak rá egy olyan torpanással, amit egy átfogó lakásprogram hozna az ingatlanárakban, de a 23. óra 59. percében járunk. Amikor minden második magyar fiatal külföldön tervezi a jövőjét, mert az itthoni egzisztenciateremtés lehetősége a horizonton sem pislákol, akkor már nem csak elrugaszkodott baloldali utópia az általános lakhatási feltételek javítása, hanem jól felfogott állami érdek.
Vajon ez többet jelent honatyáinknak, mint a saját és holdudvarukban gazdagodó szűk klientúrájuk pillanatnyi érdeke? Belátják, hogy CsOK és pénzégető stadionok helyett az államnak, mint az ingatlanpiac aktív szereplőjének kéne megjelennie piac alatti árakkal?
Amíg ezen gondolkodunk, nézzük meg a hirdetés többi képét is jó alaposan, mert noha ez még nem általános, az irány, amit jelenleg tartunk, efelé halad:

Az ajtó mellett igény szerint további nyílások alakíthatók ki, csak meg kell várni, míg mellette kirohad és leomlik a fal.

A hirdetés nem említi, hogy a borsos lakbérből jár-e engedmény, ha megküzdünk a Hajléktalan Herbálosok Országos Egyesületének helyi sejtjével, akik a kép alapján jelenleg is itt rendeztek be hevenyészett harcállást.

A fali képen a kis Jézus melletti Szentlélek csak elsőre tűnik díszítőelemnek, valójában nélkülözhetetlen statikai szerepe van: jelenleg a penészen kívül egyedül ő tartja egyben a putrit.

Ha ebbe a wc-be akarsz szarni anélkül, hogy mind a 70 ismert fajtáját elkapnád a HPV-víruscsaládnak, a Hepatitis egy új betűvel jelölt hibridjét, ami ismertebb nevét rólad kapja majd, vagy csak egy közönséges ótvart, amivel még a bőr- és nemibeteg gondozóban sem tudsz normálisan felvágni, akkor javaslom, hogy végezd a dolgod egy zacskóba, és add fel csomagként a Föld másik feléről. Egyelőre értetlenül állok afelett, hogy miért kellett leszerelni a mosdókagylót, és hanyag eleganciával bebaszni a kép bal oldalára, de tuti van mögötte valami jó sztori, amit a hirdetés elhallgat.

És záróakkordként következzék egy közeli kép a felhajtott fröccsöntött budifedélről! A tulajdonos szépérzékéről és szecesszió iránti elkötelezettségéről árulkodnak a véletlenszerűen elrendezett virágos csempék. Az előző képen látszik, hogy a minimáldizájn azért nem terjed ki az összes csempehíjra. Ha a lebaszott mosdókagyló előtt értetlenül álltam, akkor most már szavak nélkül tátogok: ki a jó kurva anyja gondolhatta, hogy egy közeli kép erről a népegészségügyi vesztőhelyről vonzóbbá teszi a hirdetést? Bárki volt is, az egészben az a legszomorúbb, hogy igaza volt: a poszt alatti kommentekben ugyanis a sok méltatlankodó mellett akadt érdeklődő.

Sajnos még mindig rengeteg a biciklis baleset. Végre feltaláltak valamit, aminek a használatával rengeteg balesetet előzhetünk meg! Kötelezővé kéne tenni a tanulmányozását mindenkinek, mielőtt drótszamárra pattan. Ha szoktál kerékpározni, feltétlenül használd az alábbi tárgyat:

Vajon mit jelent az, hogy "jobbkezes kereszteződés"? Vajon a zebrán áttekerhetsz-e, vagy tolnod kell a bringát? A piros jelzés ellenére át szabad menni az úttesten? Ha nincs bicikliút, akkor a gyalogosokkal közösen használt járdán tényleg legfeljebb 10 km/h-val haladhatsz? Ebből a praktikus olvasmányból minden kiderül!

Természetesen tisztelet a kivételnek.
Dicsértessék!

Nem. Undorító.

Bocsánat, de ennél rövidebben most nem tudom kifejteni a véleményem arról, hogy
a miniszterelnök nem talál kivetnivalót abban, hogy a falujában fizikailag bántalmaznak
valakit, aki a saját házába menekült gyerekeket fogad be.

Kedden szavazott az önkormányzati gyűlés a bulinegyed szabályzásáról. A testület döntött: semmilyen nyitvatartási korlátozás nem lesz. Újabb nyilvános WC-ket és több, hatékonyabb takarítást ígértek. Nem gyakran csinálok ilyet, de ezúton köszönöm azoknak az olvasóknak, akik egy lájkkal jelezték: nem szeretnék, ha egy progresszív kezdeményezést szétcsesznének, csak mert a maroknyi nyuggerhorda szerint régemmminnejobbvót. Ezt a sikert most részben nektek köszönhetjük!

Az önkormányzati szavazáson a „DK-MSzP-Együtt-FÜGE-PM-EEE” frakció képviselői szavaztak a bulinegyed felszámolásáért indítványozott éjféli zárásra. Ez önmagában nem meglepő, hiszen a szocik mindig hírhedten gerinctelenek voltak: noha a bulinegyed a hetedik kerület MSzP-s Rogánja, Hunvald György regnálása alatt kezdett szárba szökkenni, a baloldali képviselők most úgy forgatták a szemüket, mintha ők erről a világon semmit nem tudnának. Ami viszont valóban megbotránkoztató számomra, hogy az éjfeles zárás javaslatát egy LMP-s képviselő, Moldován László adta be.

Az LMP Erzsébetvárosban kommunistákkal kötött szövetséget!

Jól olvastátok, nem szocialistákkal, hanem kommunistákkal. Olyanokkal, akik szerint ’56 ellenforradalom volt, olyanokkal, akik az áldozatokra köpve a népirtások, a padlássöprés és a málenkij-robot szimbólumát, az ötágú vörös csillagot tűzték a zászlójukra. Kikről is van szó?

Erzsébetváros néhány tucatnyi agresszív nyuggerjét nem más használta fel médianyilvánossága szélesítésére, mint Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 elnöke, aki a lakossági tüntetések élére állt. Ő az, aki tüntetett és pereskedett azért is, hogy hordhasson vörös csillagot. Ő az, akit pár hete a rendőrök – miután többszöri felszólításukra is megtagadta az együttműködést - bemutattak a flaszternek, mikor vörös festékkel fújt össze az utcán egy járdát, mert a piac egyik hipszter ócskásboltjában hitleres lemezborítót árultak. Ő az, akit amúgy kurvára nem érdekel, hogy a bulinegyedben három olyan régiségbolt is van, ami kommunista csecsebecséket árul. Nem csak úttörő jelvényeket, hanem munkásőrkitüntetéseket, szovjet katonai elismeréseket, a Nép- és a Vöröshadsereg rendfokozati jelzéseit, és számos további jelképet, aminek jegyében hazánk fiait az előző évszázadban akasztották és lőtték gödörbe Vajnai elvtársai Kun Bélától Rákosiig.

Vajnai így riogatja a nyuggereket kitelepítéssel, noha ilyesmiről soha senki nem beszélt. A kommunisták klasszikus módszereivel gerjeszt felháborodást álhírekkel.

Vajnai az alkotmányos jogaira hivatkozva küzdött az ötágú vörös csillag viselésének jogáért, és azért is, hogy vörös festékkel rongálhasson a hetedik kerületben. Itt világlik ki, hogy a kommunisták az alkotmányos jogokat tartják pajzsként egyik kezükben, hogy a másikkal halálos csapást mérhessenek rá. A magát munkások pártjára hazudó vörös köpönyegforgató azokról a munkásokról készítene feketelistát, akik sztrájkkal tüntettek a munkahelyük megmaradásáért. Egy kommunista tehát azért félemlít meg munkásokat, hogy a belvárosi nagypolgárság pártjára álljon. Ez az ember távolabb nem is állhatna a marxizmustól, fekete listájával és nyilvános megszégyenítésével pedig közelebb nem is Rákosihoz.

De hogy jön ide az LMP és Moldován László?

Moldován László úgy döntött, hogy nem lehet más a politika: a Fideszt megszégyenítve folytatott olyan retorikát az elmúlt hópapokban, ami racionalitásra nem, lakossági indulatokra annál inkább épít. Korábban ő maga éltette a bulinegyedet, és ellenezte a korlátozását. Ez érthető, hiszen a kulturális miliő, amiben az LMP fogant, szintén az a pezsgő, belvárosi pár kerület volt, ahol a romkocsmák fiatalsága az SzDSz-ből kiábrándulva rájuk tette le a voksát.

László!

Az LMP egy teljesen vállalható párt, mi több, Schiffer Andrással a háttérben és Szél Bernadettel az élen potenciális alternatívája lehet a nyakunkon regnáló rablóbandának. Sikeresen vitorlába fogták azt az ellenzéki szelet, amit a Momentum gerjesztett, de egyre nyilvánvalóbb, hogy kezdeti lendületük után az LMP hajt fel.

Ne baszd már ezt el alig száz kerületi szavazatért, ha kérhetjük!

Egyszerűen nem hiszem el, hogy nem osztotta meg végletesen az LMP-t az, hogy egy hetedik kerületi képviselőjük kommunistákkal kenyeret törve néhány nyugger kedvéért felszámolná azt a kulturális és vigalmi negyedet, ahol az LMP legkomolyabb szavazóbázisa, a fiatalok jutnak kulturális programokhoz és szórakozáshoz. Arról a szabadelvű LMP-ről beszélünk, ami „globális helyett lokális” jelszóval a kisvállalkozásokat támogatja a multinacionális tőkével szemben. Olyan kisvállalkozásokat, mint mi vagyunk itt a hetedik kerületben.

Ezt te pedig kedden leköpted, László.

Szívesen megnézném azt a prezentációt, amiben a pártod hozzájárulását kérted: a mérleg egyik oldalán 200 szavazat állt (ha csak kétszeres szorzóval kozmetikáztad a tüntetéseteken résztvevők számát) meg persze Vajnai Attila bíbor ölelése, a másikon pedig az, hogy beadsz egy módosító javaslatot, amit előre láthatóan és garantáltan elkaszálnak (mert ahogy beadtad, az még jogilag is erősen támadható), és olyasmit képviselve buksz látványosat, ami a pártod ideológiájával semmilyen kompromisszummal sem összeegyeztethető.

Szerintem nagyon fontos, hogy az országban ne csak egy, hanem legalább két politikai oldal alternatívája létezzen a kormányzásra. Az LMP jelenleg sikeresen dolgozik azon, hogy lemossa a baloldaliságról azt az okádékot, amit Bokros Lajos, Szili Katalin, Lendvai Ildikó, Gyurcsány Ferenc, Kóka János és Demszky Gábor kent rá azokban a politikai ciklusokban, amikben a kormányt szennyezték. Nem tartom elfogadhatónak, hogy egyszem képmutató képviselő ezt ostoba módon széttrollkodja!

A legrosszabb az egészben, hogy Moldován Lászlónak (és minden ellenzéki politikusnak) az lenne a szent feladata, hogy a kormányzó hatalom mulasztásait következetesen számon kérje. A jelenlegi pedig jócskán mulasztott a bulinegyedben az elmúlt évtizedben. Azzal, hogy Moldován László mégis kisvállalkozásokba próbált rúgni a fennálló problémák miatt, legitimálta a Fidesz kétciklusos semmittevését, és olyanokat akart megtenni felelősnek, akik nem azok. Gyáván dezertált a politikai szerepéből, hogy az erősebb helyett a gyengébbet üsse, hogy egy komplex kérdésre habonyi egyszerűséggel megválaszolt "tííccsukkbe" jeligével sajtoljon szavazatot. Ami még ennél is szánalmasabb, hogy ráadásul látványosan el is bukott vele.
 Ez pedig nem csak az LMP-t, mint pártot hazudtolja meg, hanem magát az ellenzékiséget. Remélem, az LMP-ben a többi, értelmes politikus tényleg úgy gondolja, hogy lehet más a politika, és egy ilyen kudarcnak lesz következménye.

Moldovánnak a csúfos bukás, és a még csúfosabb értéktiprás után le kell mondania (de legalább elhagynia a frakciót), hogy ezentúl olyasmivel foglalkozhasson, amihez ért. Mert a politikához szemmel láthatóan nem, amit kedden be is bizonyított.

Moldován haverja, Vajnai eddig sportot űzhetett abból, hogy facebookos csoportjában a két tucat trolljával alázott meg mindenkit, aki a vendéglátósokkal érdemi egyeztetésbe kezdett, hogy olyan problémákat oldjunk meg, melynek a lakókhoz hasonlóan mi is szenvedőalanyai vagyunk, és melyeket nem mi okoztunk, hanem egy eddig tétlen vezetés. Moldován bukása után már Vajnai is csak egy dolgot tehet, hogy helyrehozza az eddig véghez vitt ámokfutást: a nép hergelése helyett eltakarodik a francba hitvány Kádár János szobrokat koszorúzni, ahogy eddig tette. Dicsértessék!

Rengetegszer megkapom a vádat, hogy eladtam a lelkem. Nos, mivel úgyis a politika szemüvegén nézi mindenki a világot, megkerestek, hogy vajon mennyiért adtam el a lelkem. Megkeresett egy újságíró üzenetben, gondolom felsőbb, szerkesztői utasításra, hogy kutakodjon egy kicsit a fiktív humbákföldi pap zsebében. A firkász Tibi atyát üzenetben kereste meg, az atya pedig nem volt rest válaszolni. Nézzük: